2014. szeptember 8., 08:32

Borec rögzítené a bírójelöltek meghallgatásait

POZSONY. Áttekinthetőbbé és jobb minőségűvé válhatna a bírák kiválasztása, ha hangfelvétel készülne a jelöltekkel folytatott beszélgetésekről – véli Tomáš Borec igazságügyi miniszter.

„Komolyan mérlegelem, hogy hangfelvétel készüljön a bírák kiválasztásának szóbeli részéről” – közölte Tomáš Borec igazságügyi miniszter. A meghallgatások esetleges rögzítése Andrej Kiska köztársasági elnök és a civil szervezetek hét eleji találkozóján is szóba került.

Az igazságügyi minisztérium a kormány elé terjesztette a polgári perrendtartás módosító javaslatát, amely azzal számol, hogy a jövő évtől minden bírósági tárgyalásról felvétel készül. Nyáron minden egyes bírósági tárgyalóterembe rögzítőberendezéseket telepítettek.

„Ez több előnnyel is járhat. Az egyik a tárgyalás ütemének meggyorsítása“ – magyarázta Borec, aki szerint így ugyanis el lehetne tekinteni a résztvevők vallomásának hosszadalmas jegyzőkönyvbe diktálásától. „A tárgyalóteremben lévők erkölcsének javulására is számítok, lévén, hogy minden szó rögzítésre kerül“ – jegyezte meg a miniszter.

A felvételt később jegyzőkönyvben rögzítik, de egyelőre nem áll rendelkezésre az a rendszer, amely szöveggé alakítaná a hanganyagot. A felvétel a perirat része lesz, s az elhangzottak értelmezése kapcsán kialakuló esetleges viták elkerülése céljából az érintettek rendelkezésére áll majd – fejtette ki a tárcavezető.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.