Borec: az elmúlt évtized legnagyobb törvénycsomagját fogadta el a parlament
POZSONY. A parlamenti képviselők ma a három részből álló polgári jogi kódexek jóváhagyásával az elmúlt tíz év törvényhozási gyakorlatának egyik legterjedelmesebb és legjelentősebb törvénycsomagját fogadták el – nyilatkozta Tomáš Borec igazságügyi miniszter.
„Rendkívül elégedett vagyok. Maga a szavazás is azt mutatta, a törvénykönyvek jó elő voltak készítve. A legitimitása magas fokú, már csak azért is, mert az alkotmányos többségtől is magasabb volt a támogatottsága“ – jelentette ki a miniszter. Egyúttal figyelmeztetett, a kódexek jóváhagyása csupán egy új szakasz, mégpedig szakmai és a széles nyilvánosság képzésének kezdete.
A polgárok és a vállalkozók jogainak bírósági érvényesítését és védelmét szolgáló három törvénykönyv, a polgári perrendtartás, a peren kívüli rendtartás és a bírósági közigazgatási rendtartás 2016 júliusától lép hatályba. A törvények az 1963 óta már több mint 80-szor módosított Polgári Törvénykönyv helyét hivatottak átvenni.
A reform megközelítőleg 1500 paragrafust foglal magában, mely a miniszter szerint a teljes szlovák jogrend gerincét képezik. Szlovákia ezzel is szeretne közelebb kerülni az Európában évtizedek óta működő jogrendhez, s eltávolítani a szocialista jogrend maradványait.
Az új kódexek két és fél év alatt készültek el, s az igazságügyi minisztérium azt reméli, hozzájárulnak ahhoz, hogy a polgári perek hatékonyabbak, gazdaságosabbak és igazságosabbak legyenek, s hogy hatékonyabb legyen a fizikai és jogi személyek jogainak védelme. Borec elvárásai szerint a polgári peres eljárások egyúttal gyorsabbak, egyszerűbbek és magasabb színvonalúak lesznek.

Forrás
TASR