2017. április 10., 15:27

Bombariadó volt minden járásbíróságon

POZSONY. Újabb bombariadó miatt kellett megszakítani a hazai bíróságok munkáját. Mivel a fenyegetés során nem határozták meg, melyik bíróságról van szó, az ország összes járásbíróságát és egyes kerületi bíróságokat is kiürítettek, illetve átkutattak.
201704101253270.bomb01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Az épületek átvizsgálására egy bombafenyegetés miatt került sor. A névtelen telefonáló, aki a hívást Kassáról kezdeményezte, a 158-as telefonszámon bejelentette, hogy bombát helyezett el, azt azonban nem közölte, hogy melyik járásbíróságon.

Egy hasonló fenyegetést kapott a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság is – erősítette meg Lucia Mihalíková rendőrségi szóvivő. A rendőrök délelőtt a Pozsonyi kerületben megtették a polgárok életének, egészségének és vagyonának védelme érdekében szükséges intézkedéseket – tette hozzá a szóvivő.

A bírósági épületek átkutatását más megyékben is megerősítették a TASR hírügynökségnek. Egyes helyeken a járási hivatalokat is kiürítették.

Néhány kerületben a tűzszerészek már befejezték a vizsgálódást. Megerősítették, hogy a Besztercebányai, a Zsolnai, az Eperjesi és a Kassai kerületben egyik bíróságon sem találtak robbanószerkezetet.

A szlovák bíróságok gyakran szembesülnek bombafenyegetéssel. Legutóbb a múlt héten volt erre példa, amikor két fenyegetés is érkezett. Április 3-án a Kassai Kerületi Bíróság és három járásbíróság épületét fésülték át, 5-én pedig a Besztercebányai Kerületi Bíróságára érkezett fenyegetés.

201704101253270.bomb01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás