Bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt az Európai Újságírók Szövetsége
Amint azt az újságírói szövetség állásfoglalásában közli – amelyet Tibor Macák, az Európai Újságírók Szövetségének (AEJ) főtitkára, Juraj Alner, a szervezet szlovák szekciójának alapítója, valamint az AEJ tiszteletbeli titkára, továbbá Július Lőrincz AEJ-tag, a Szlovák Köztársaság Sajtótanácsának (TR SR) elnöke is ellátott kézjegyével –, „a miniszterelnök ezen szóbeli támadása nem csupán túllépte a tisztesség minden határát, hanem egy veszélyes precedenst teremt az újságírók munkájának további nyilvános becsmérlésére, ami veszélybe sodorhatja a szlovákiai sajtó- és szólásszabadságot”.
Az SAN szerint Robert Fico már számos alkalommal verbális támadást intézett a sajtó munkatársaival szemben, miközben nem ismert, hogy mindezen kijelentéseiért akár csak egyszer is bocsánatot kért volna. „Éppen ezért felszólítjuk a kormányfőt, hogy ezt most tegye meg, függetlenül attól, hogy kijelentésében csak néhányukat nevezte „piszkos szlovákellenes prostituáltaknak”. Meggyőződésünk, hogy az alapvető etikai értékek, így a személyi szabadság, az emberi jogok és a polgári integritás, a tisztesség és az igazságosság tiszteletben tartása nem csupán az újságírókra, hanem az alkotmányos pozíciókban lévő politikusokra nézve is kötelezőek” – olvasható az állásfoglalásban.
Robert Fico miniszterelnök a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztató alkalmával Miroslav Lajèák védelmére kelt. A külügyi tárcát ugyanis bírálatok érték azt követően, hogy a külügyminisztérium volt alkalmazottja, Zuzana Hlávková révén a szlovák európai uniós elnökség rendezvényeivel kapcsolatos információk láttak napvilágot.
Robert Fico kijelentette, hogy a média napi szinten hazudik és árt a szlovák uniós elnökségnek, ám ő védelmezni fogja Szlovákia uniós elnökségének jó hírnevét, amelyet szerinte pozitívan értékelnek. A miniszterelnök ezzel összefüggésben kritikával illette a sajtót, mondván, ahelyett, hogy tájékoztatnának, háborút indítottak a kormánnyal szemben.
Az Európai Újságírók Szövetsége által megfogalmazott kritikához a Szlovák Újságírói Szindikátus (SSN) is csatlakozott, s élesen elítélte a miniszterelnök szavait. „A kormányfő legutóbbi kijelentését módfelett erkölcstelennek és gyalázatosnak tartjuk. Meggyőződésünk, hogy Robert Fico szavaival nemcsak lekicsinyelte a szlovákiai újságírók munkáját, hanem eddig példa nélküli módon beszennyezte becsületüket” – fogalmazott a szindikátus, amely egyúttal nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt.
