Blaha: Trump megnyugtathatja a Moszkvával való kapcsolatot
Lukáš Parízek, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) külügyi államtitkára szerint a választópolgárok hajlamosak a változás mellett letenni voksukat, s Donald Trump éppen ezt a változást testesítette meg. Ugyanakkor első beszéde és lépései azt sejtetik, hogy másként viselkedik majd elnökként, mint a kampány idején.
¼uboš Blaha, a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke az amerikai elnökválasztás kapcsán kijelentette, nem Trump győzelméről, hanem Hillary Clinton vereségéről beszélünk. Amint azt a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Szombati Párbeszédek című rádiós politikai vitaműsorában kifejtette, a szegényebb emberek, a munkásosztály, az ipari központok embere számára a teljes globalizációs éra rengeteg problémával jár, így aztán nem képesek leadni szavazatukat olyasvalakire, aki az ún. establishment tagja, főként akkor nem, ha mindennek tetejébe még olyan neoliberális nézeteket is vall, mint Clinton. Ezért aztán nem is járultak a szavazóurnák elé.
Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a soron következő ausztriai, franciaországi vagy éppen hollandiai választásokon a szélsőjobb törhet előre, mert úgy érezhetik, elkapták a fonalat és sínen vannak. „Nem az a megoldás, hogy a szélsőjobbal szemben steril, haszontalan, az establishment soraiból jövő jelölteket állítsunk, akik nem nyerhetnek. Ez az alapvető probléma” – mondta Blaha, aki szerint az elit által lakott liberális burok is gondot jelent. Mint mondta, ha a szélsőjobb tör előre, az nem válik az Európai Unió (EU) javára. Szerinte energikus, dinamikus, az egyszerű embert megszólítani képes ellenjelöltekre van szükség. Blaha szerint a baloldal nem foglalkozhat a városlakó középréteggel, hanem a szegény embereket, az egyszerű dolgozói réteget, a munkásosztályt kell megszólítania.
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) politikusa úgy véli, a baloldal nem zárkózhat be az intellektuális rétegek képezte liberális burokba, hanem a nép nyelvén kell szólnia, s találkoznia kel az emberekkel. A hollandiai, franciaországi baloldal Blaha szerint ma azért bukik meg, mert már nem a klasszikus értelemben vett, a munkásosztály érdekeit szem előtt tartó szociális állam baloldali retorikájának képviselője, hanem annak, amelyet a kisebbségeknek vagy például az emberi jogoknak rendelték alá. Mint hozzátette, a baloldalnak ahhoz, hogy felülkerekedhessen a szélsőjobbon, vissza kell térnie az egyszerű dolgozó emberekhez.
Ivan Štefanec, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) európai parlamenti (EP) képviselője közölte, várják a választ arra a kérdésre, hogy vajon mit valósít majd meg a kampányában elhangzottakból Trump, illetve mi morzsolódik le az akkori ígéreteiből. Figyelmeztetett, Trump a kampányt követően hirtelen megváltoztatta retorikáját. Bár szerinte igaz, hogy a republikánusok az Egyesült Államok Kongresszusa mindkét házát uralják, mégis megálljt parancsolhatnak Trump elképzeléseinek. Szerinte az alapvető irányelvek nem fognak módosulni, mivel a republikánusok egyöntetű véleménnyel rendelkeznek az atlanti együttműködés fenntartását, a kapcsolatok fejlesztését, s a gazdasági együttműködést illetően.
Lukáš Parízek közölte, az Amerikai Egyesült Államok már régóta arra figyelmeztet, hogy Európa nem foglalkozik saját biztonságával, amit helyette Washington kénytelen szavatolni. Parízek szerint mindez ébresztőként szolgálhat számunkra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk saját védelmünknek. Emlékeztetett, a NATO-tagság kezdetétől vállalt anyagi kötelezettségeknek nem felelünk meg. Elmondása szerint javuló a tendencia, de tekintve, hogy Szlovákia már több mint 10 éve NATO-tag, többet kellene ilyen tekintetben letennünk az asztalra.
Blaha mindeközben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha van némi pozitívum abban, hogy Trumpból elnök lett, akkor mindenképpen az, hogy megnyugtathatja a Moszkvával való viszonyt. Ugyanakkor Trump szerinte olyan, akár egy irányítatlan lövedék, s Oroszországgal sem kell, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően süljön el a dolog. Ha azonban beváltaná kampányban tett ígéreteit, az Oroszországhoz fűződő kapcsolat tekintetében eluralkodhatna a béke. A Kínának és Iránnak címzett támadásai kapcsán viszont aggodalmának adott hangot.
Štefanec emlékeztetett, Szlovákia helye az Európai Unión és a NATO kötelékén belül világos, és mindenkivel – beleértve Oroszországot is – jó kapcsolatokra törekszik, csupán arra kell ügyelnie, hogy a közelmúltban tapasztaltakkal ellentétben ne sértse meg az egyezményeket.
Blaha zárásként annyit fűzött hozzá az amerikai elnökválasztás végeredményének kérdéséhez, hogy Trump győzelme a szíriai helyzeten is lendíthet. Mint mondta, az új amerikai elnök több realitást kölcsönözhetne a nemzetközi politikába, kimondván: „beszéljünk az elérhető megoldásokról, ne csak az ideálokról“.
