2016. május 28., 16:50

Blaha: hidat képezhet Szlovákia a kettészakadt Európában

POZSONY. Szlovákia hidat képezhet a kettészakadt Európai Unióban, legalábbis ezt reméli az ország hamarosan megkezdődő európai uniós elnökségétől ¼uboš Blaha, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia képviselője.
201605281639230.223755_1200x.jpg

„Néhány északnyugat-európai országnak az a benyomása, hogy csakis nekik lehet igazuk. Éppen ezért jó, hogy Szlovákia kerül az Európai Unió soros elnöki székébe, mert egyfajta hidat képezhet Európa középső és nyugati, vagy éppen déli és nyugati része között. Mert tiszteletben kell tartanunk egymást“ – fejtette ki ¼uboš Blaha, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselője, mire kellene építeni Pozsonynak az elkövetkező félévben.

Elmondása szerint az északnyugat-európai országoknak problémáik akadnak a déliekkel, mert azok gazdasági nehézségekkel küszködnek, de hasonlóan viszonyulnak az öreg kontinens közepén elhelyezkedő államokhoz is, mert azok meg ellentétes álláspontra helyezkedtek a migrációs válságkezelés kérdésében. „Elképzelhetetlen, hogy kompromisszumok és konszenzus nélkül döntsünk erőnek erejével érvényesítve a brüsszeli hivatalnokok által kigondolt megoldásokat“ – vélekedett a szlovák parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke.

Mint elmondta, arra számít, hogy Szlovákia uniós elnöksége alatt az Oroszországgal szemben foganatosított európai uniós szankciók kérdését is megnyithatják. „Szlovákia mindig is szkeptikus volt, ami ezt a megoldást illeti, és nem tartottuk helyesnek. Bízom benne, hogy ez a téma ismételten napirendre kerül“ – adott hangot reményének Blaha, megjegyezve, hogy személy szerint ellenzi a Moszkva ellen irányuló szankciókat.

Vitapartnere Peter Osuský, az európai ügyekért felelős bizottság tagjaként ugyanakkor a szankciók megőrzése mellett foglalt állást. „Mindaddig, amíg nem kerülnek felszámolásra az azokat kiváltó okok“ – szögezte le „Ha meghátrálunk, nem védelmezve tovább mindazt, amit helyesnek hittünk, anélkül, hogy az ügy megoldódna, akkor gyávák vagyunk, s a szégyenen túl mást nem is érdemlünk“ – mondta Winston Churchill szavaira utalva Osuský.

Az Európai Unió és Törökország viszonya kapcsán Blaha kifejtette, hogy Brüsszelnek keményen ki kellene tartania amellett, hogy Ankara a vízummentesség feltételéül szabott mind a 72 pontot maradéktalanul teljesítse. Blaha nem tart attól, hogy ezt követően Európát a Törökország által feltartóztatott 3 millió menekült helyett 80 millió török áraszthatná el.

„Kormányozni akarunk és ellenőrzés alá helyezni a migrációs hullámot. A másik oldalon a Törökországgal esedékes vízummentesség - ha teljesítené a feltételeket – még nem jelentené azt, hogy lakossága menedékjogot kap Európában, vagy, hogy itt fognak élni“ – magyarázta a kormánypárti képviselő, megjegyezvén, hogy vízumuk csak pár hónapra szólna. „Ez azt jelenti, hogy turisták, kereskedők érkeznek 2-3 hónapra, miközben ugyancsak meg kell említeni, hogy nem áll majd jogukban munkát vállalni“ – hangsúlyozta Blaha.

Azt viszont egyelőre nem tartja elképzelhetőnek, hogy Recep Tayyp Erdogan vezetése alatt az ország az EU tagállamává válhatna. „Ebben a fázisban Erdogan elnök vezetése alatt az értékek tárháza és Törökország irányvonala inkább éppen az iszlám, s mindazon értékrend felé mutat, amelyek az iszlamizációval állnak összefüggésben, nem pedig az európai értékek irányába“ – mondta.

Osuský szerint az Erdogant, valamint jelenlegi követeléseit övező „hisztériakeltés“ nem helyénvaló. „Mi sem vagyunk teljesen immunisak, s nem ítélhetjük meg álláspontunkat egy átmeneti választás alapján“ – fogalmazott Osuský.

Megosztás