Blaha: a kassai konferencia elősegítheti a párbeszédet
POZSONY. ¼uboš Blaha, az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke szerint a kassai, „A békéhez vezető utak – Polgári párbeszéd a Minszk II egyezmény jegyében“ elnevezésű békekonferencia elősegítheti a Németország, valamint a kelet-ukrajnai konfliktus kulcsszereplői, azaz Oroszország és Ukrajna közti párbeszédet.
Mint azt Ľuboš Blaha elmondta, nő a kölcsönös bizalmatlanság, mintha csak mindenki a maga kis csigaházában húzódna meg, ami egyre inkább emlékeztet egy barikádok mögül vívott, propagandisztikus háborúra, amely elmérgesíti az emberek kapcsolatát. „Ezt meg kell állítani, és a legalsóbb szintektől kiindulva hidakat kell építeni Európa, Ukrajna és Oroszország között, a polgári társadalomtól kezdődően az államférfiak és politikusok találkozójáig bezárólag, amilyen ez a konferencia is“ - fogalmazott Blaha, majd hozzátette, hogy az ilyen fórumok növelik Szlovákia mint békepárti állam reputációját, de Kassáét is mint a párbeszéd és a megértés városáét.
Blaha szerint a hazai társadalomnak is ilyen jelzésekre van szüksége, lévén bizonyos, elsősorban jobboldali körökben egyenesen militáns oroszellenesség van elterjedőben, amely már súrolja a rasszizmus határait. „Ez egy igencsak veszélyes trend. Kassa jelzés, hogy párbeszédet és megbékélést akarunk. Az Ukrajnában uralkodó válságállapot objektív, ideológiai és rasszista felhangoktól mentes okait keressük. A konferencia hozzájárulhat a kölcsönös kapcsolatok elmélyítéséhez, a kiéleződött helyzet tompításához, amelyek nélkül a tartós béke kiharcolhatatlan“ – fűzte hozzá Blaha.
A pénteken és szombaton megrendezendő kétnapos békekonferencián ukrajnai, oroszországi, németországi és szlovákiai polgári aktivisták, tudósok és politikusok vesznek részt. A Robert Fico miniszterelnök védnöksége alatt megrendezésre kerülő konferenciát pénteken Martin Fedor parlamenti képviselő, a Háló (Sieť) belbiztonsági kérdésekkel foglalkozó állandó munkacsoportjának vezetője illette bírálattal. „A szlovák kormányfő Kassán fogadja az orosz agressziót nyíltan támogató személyeket, és ezt az egészet békekonferenciának nevezi” – mutatott rá Fedor, aki szerint a miniszterelnöknek ahelyett, hogy olyan, az orosz agressziót támogató személyekkel találkozik, mint például a németországi Matthias Platzeck, inkább Szlovákia érdekeinek érvényesítésével kellene foglalkoznia.

Forrás
Pravda.sk