Bizonytalan Andrej Kiska moszkvai látogatása
POZSONY. Néhány hónappal a II. világháború befejeződésével kapcsolatos májusi moszkvai megemlékezések előtt még nem biztos Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök részvétele az ünnepségeken.
Míg például Miloš Zeman cseh államfő már elfogadta a meghívást a moszkvai eseményekre, addig a Szlovák Köztársaság államfői hivatala és a külügyminisztérium is egyelőre halogatja a válaszadást. „A 2015-ös külföldi utak tervezetének elkészítése továbbra is folyamatban van” – állítja Roman Krpelan, az államfő szóvivője.
A szlovák külügyminisztérium ugyancsak kitérő választ adott. „Egy esetleges oroszországi látogatásról mindig egy adott eseményre vagy alkalomra szóló konkrét meghívó alapján döntenek a közjogi méltóságok, tehát az ilyesmi nem borítékolható. Hagyományosan a külügyminisztériummal való egyeztetést követően a bilaterális aspektusok, az Európai Unió álláspontja és a nemzetközi kontextus is mérlegelésre kerül” – magyarázta Peter Stano külügyi szóvivő, aki szerint ebben a kérdésben még nem hoztak döntést.
Stano ugyanakkor rámutatott, hogy Vladimir Putyin orosz államfő látogatja az uniós tagállamokat. Fogadták őt Franciaországban, Ausztriában és Magyarországon is. „A moszkvai ünnepségekig még elegendő idő és lehetőség van arra, hogy az Európai Unió tagországai megbeszéléseket folytassanak az Oroszországhoz fűződő viszonyukról és kiértékeljék azokat. A Szlovák Köztársaság alapvetően támogatja a közös uniós szerepvállalást” – tette hozzá Stano. A moszkvai ünnepségekre május 9-én kerül majd sor.

Forrás
Webnoviny.sk