2018. július 30., 16:38

Bizonyos járműveket már nem engednének be

Csak idő kérdése, hogy a szlovákiai önkormányzatok mikor élnek a tavalyi törvénymódosítással és alakítják ki az első alacsony szén-dioxid-kibocsátású övezeteket, melyekbe csak bizonyos kibocsátási osztályokba tartozó járművek hajthatnának be. Ezt Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter mondta el a szlovák hírügynökségnek hétfőn.

legszennyezo-auto.jpg
Fotó: archívum

„Nyugaton általános jelenség, hogy például a dízelmeghajtású autókat kitiltják a városközpontokból. A tendencia világos, mi törvényi keretet adtunk neki. Az önkormányzatokon múlik, hogyan tudnak élni ezzel az eszközzel” – mutatott rá Sólymos.

Információi szerint már több polgármester is tervezi az említett övezetek kialakítását. Hozzátette ugyanakkor: a tárcának nincsenek olyan eszközei, melyekkel az önkormányzatokat alacsony szén-dioxid-kibocsátású övezetek létesítésére ösztönözhetné. Az egyes városokban azonban például külön sávok kijelölésével motiválhatnák a polgárokat arra, hogy környezetkímélő járműveket használjanak.

A miniszter a továbbiakban rámutatott: a levegő tisztaságának védelme nem csupán a környezetvédelmi tárca feladata. Az egyes politikai szegmensek konkrét feladatait a levegő tisztaságának védelmével foglalkozó stratégiai dokumentum fogja meghatározni, melyet ősszel terveznek elfogadni. Sólymos hozzátette: a dokumentum elkészítése az egyik ok, amiért Szlovákia kikerült azon államok csoportjából, melyek ellen az Európai Bizottság panaszt készül emelni a levegő minősége miatt.

A stratégiai dokumentum a légszennyezés három fő forrására összpontosít – a közlekedésre, a háztartások fűtésére és az iparra. A miniszter az egyik legnagyobb légszennyezőként a nyitranováki szénerőművet említette.

Arra a kérdésre, hogy miért csak idén álltak elő a stratégiai dokumentummal, Sólymos azt válaszolta, hogy ez egy komplex dokumentum, melynek elkészítése időbe telt. „A fontos az, hogy ne egy gyors, hanem egy jó stratégiát fogadjunk el” – hangsúlyozta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.