Bizalmi szavazás dönthet a mentőcsomagról
POZSONY. Hétfőn a koalíciós frakciók képviselői közös tanácskozáson vitáznak az euró-mentőcsomag sorsáról Csesztén. Pavol Abrhan, a kereszténydemokraták alelnöke a TASR hírügynökségnek azt mondta: három koalíciós párt hajlik arra, hogy a parlamenti szavazást a mentőcsomagról bizalmi szavazással kapcsolja össze.
Mind a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót, mind a Kereszténydemokrata Mozgalmat és a Most-Hídat felháborította, hogy a Szabadság és Szolidaritás kampányt indított az euró-mentőcsomag ellen. Richard Sulík ráadásul konferenciát is akar rendezni a kérdésről, olyan előadókkal, mint Václav Klaus cseh elnök, aki a térség legnagyobb euroszkeptikusa.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a hírügynökségnek kijelentette: „olyan légkörben, amilyen a koalícióban uralkodik, sokáig kormányozni már nem lehet”. Ezért fontolgatják, hogy a kérdést bizalmi szavazással kötik össze.
Nem helyeselte Sulík kampányát a közrádióban megkérdezett két politológus, Peter Horváth és Samuel Abraham sem. Az utóbbi, aki bevallottan liberális elkötelezettségű, Sulík magatartását politikai amatőrizmusnak nevezte. Azt mondta: tankönyvekben léteznek tiszta elméletek különböző gazdasági irányzatokról, az élet azonban politika még a gazdaságban is. Mindketten leszögezték: a politikusnak mérlegre kell tennie, milyen döntés milyen következményekkel jár hosszú távon, s azt is ki kellett volna számolnia röpiratában, mennyibe fog kerülni, ha összeomlik az euró.

Forrás
Hírek.sk, TASR, SRo