Bírósági úton kényszeríthetik a pedagógusokat a sztrájk befejezésére?
Robert Fico miniszterelnök azt tanácsolta a sztrájkolóknak, hogy térjenek vissza tanítványaikhoz. Több tucat iskolában ugyanis már tizedik napja szünetel az oktatás, s a Szlovákiai Tanári Kezdeményezés (ISU) elszántsága alapján úgy tűnik, továbbra sem akarnak a kormánypárt kedvében járni.
Ha Juraj Draxler oktatási miniszter határozottan akar fellépni a pedagógusok ellen, akkor arra nincs sok lehetősége – mutatott rá Igor Augustiniè ügyvédje, a bpv Braun Partners iroda munkatársa. Mint mondta, a sztrájk egyetlen jogi lépéssel szakítható meg, mégpedig ha a tárca a bírósághoz fordul, hogy az nyilvánítsa törvénytelenné a sztrájkot – írja a Sme napilap internetes portálja.
Augustiniè elmondta: a pedagógussztrájk alkotmányjogi szempontból megengedett. Problémát az jelent, hogy egyetlen törvény sem részletezi a sztrájkhoz való jog érvényesítését. „A kollektív tárgyalásról szóló törvény csak a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokkal összefüggésben szabályozza a sztrájkot” – fejtette ki.
Az alkotmány megfosztja a sztrájkhoz való jogtól a bírákat, katonákat és tűzoltókat. A pedagógushivatás azonban nem tartozik ezek közé, és az ezen jogtól történő megfosztásra irányuló lehetőségek az ügyvéd szerint nagyon korlátozottak.
A bíróságnak benyújtott esetleges indítványt, hogy minősítse törvénytelennek a sztrájkot, közvetlenül szintén csak a kollektív tárgyalásról szóló törvény szabályozza, amely a pedagógusok sztrájkja esetében nem érvényesíthető. „Véleményünk szerint azonban a bíróságnak foglalkoznia kellene egy esetleges indítvánnyal, ellenkező esetben ugyanis az ún. igazságszolgáltatás alkotmányellenes megtagadását követné el” – mondta az ügyvéd. Hozzáfűzte: ilyen javaslatot főleg az ügyész, a munkáltatók szervezete vagy az érintett munkáltató nyújthatna be.
A sztrájkoló iskolákban már több mint 300 ezer órát nem tanítottak le, s a szülők szeretnék tudni, hogy a minisztérium nem rövidíthetné vagy törölhetné-e el a közelgő tavaszi szünetet. Augustiniè úgy véli, ez a lépés sem lenne egyszerű. A tanév szervezését az iskolatörvény, a szünidők időpontjait pedig minisztériumi rendelet szabályozza. Azokban valamennyi szünidőt pontosan megszabtak, s a törvény alapján a tárca három évre előre közzéteszi azok időpontját.
„Bár az oktatásügyi tárcának a rendelet alapján lehetősége van az oktatás időtartamának rendkívüli megszakítására vagy módosítására, ám kizárólag olyan okokból, amelyek során a tanulók, illetve az iskola alkalmazottainak élete vagy egészsége kerül veszélybe, például természeti katasztrófa, járvány stb. miatt. Bármilyen más változás a jogi előírások módosítását követelné meg“ – fejtette ki Augustiniè.
A január 25. óta tartó éles sztrájkhoz eddig összesen hozzávetőleg 1000 iskola 15 ezer pedagógusa csatlakozott. Jelenleg 586 iskola 7113 pedagógusa sztrájkol. Az oktatási tárca adatai szerint február 4-én 43 iskola tartott zárva, ami az összes, azaz 6724 hazai iskola és más oktatási létesítmény 0,64 százalékát jelenti. A pedagógusok folytatják tiltakozó akcióikat. Pénteken Komáromban, Kassán és Iglón (Spišská Nová Ves) folytatódnak a megmozdulások, február 10-én, szerdán pedig a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés terén lesz ismét tüntetés.