2017. november 23., 09:51

BGA-támogatások - Közel 800 millió forintos keretösszeg van a pályázatokra

KOMÁROM. A BGA Komárom Kft. a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából nyílt információs napot tartott szerdán a 2018. évi A magyar kultúráért és oktatásért pályázati felhívásokkal kapcsolatban, a Villa Camarum Polgári Társulás által szervezett Civil Kurázsi-rendezvénysorozat keretén belül, a helyi Zichy-pontban.
201711230824260.DSC_5543.JPG
Galéria
+5 kép a galériában

Az érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt Zichy-pont civil közösségi központban Kiss Réka, a Zichy-pont frontembere üdvözölte a jelenlevőket, köztük Erdélyi Rudolf Zalánt, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatóját, továbbá Czibula Ádámot, a BGA felvidéki ügyekért felelős ügyvezető igazgatóját, valamint a komáromi iroda két pályázati referensét, Horváth Évát és Csölle Veronikát.

Regionális pályázatokra 100-500 ezer, központiakra 500 ezer-2 millió forint igényelhető

A budapesti vezérigazgató elöljáróban ismertette a 2010-ben a magyar kormányzat által létesített Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. történetét, célkitűzéseit és szerkezetét. Annak létrehozása indoklásaként elmondta,  a magyar kormányzat minél kiszámíthatóbb pénzügyi támogatási rendszert akart biztosítani a külhoni magyarság számára, annak szülőföldjén történő könnyebb boldogulásához. "A nemzetpolitikai célok megvalósítását különféleképpen segíti, miközben például a Felvidéken sem kíván a szlovák állam helyébe lépni...“.

Erdélyi Rudolf Zalán azért tartja különösképpen fontosnak az idei nyílt információs napok megtartását, mert míg az előző években legkorábban tavasszal szokták közzétenni a pályázati felhívásaikat, a 2018-as évre vonatkozó központi és regionális pályázati kiírások már november 15. óta nyilvánosak, a pályázatok benyújtásának határideje pedig 2017. december 19. (központi), illetve 20. (regionális)14,00 óra. Hangsúlyozta: több száz millió forinttal nőtt a rendelkezésre álló keretösszeg, miközben a pályázók a regionális pályázatok esetében 100-500 ezer, a központi pályázatok esetében pedig 500 ezer-2 millió forint közti támogatást igényelhetnek.

A teljes támogatási keretösszeg 92, illetve 700 millió forint

Czibula Ádám örvendetesnek tartja a nyílt információs nap iránti nagy érdeklődést. Mivel a magyarlakta térség nyugati felében csak Komáromban rendezték meg, ezért azon több országos jelentőségű szervezet (pl.: a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség) is képviseltette magát. A felvidéki ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy hétfőn a nagykaposi Magyar Közösségi Házban, kedden pedig a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban tartottak hasonló találkozót. Egyúttal felhívta a figyelmet a helyi Duna rakpart 12. szám alatt működő irodájukra, ahol december 1-től már négy kollégájával együtt áll az érdeklődők rendelkezésére – az említett határidőig szívesen nyújtanak hasznos tanácsokat a támogatást igénylőknek. Velük a kapcsolatot a www. bgakomarom.sk honlapjukon keresztül is tartják.

Az aktuális pályázati feltételeket már Horváth Éva ismertette, miközben egy kivetítő segítségével lépésről lépésre haladva bemutatta az elektronikus pályázati nyomtatvány kitöltésének helyes módját. Elmondta, hogy a központi és a regionális felhívások egyrészt az igényelhető támogatás nagyságában, másrészt a pályázatok kezelésében is különböznek egymástól. A teljes támogatási keretösszeg az előbbi esetében 700, az utóbbi esetében pedig 92 millió forint.

Azt is vázolta, hogy kulturális és oktatási programokra, továbbá az írott és az elektronikus média céljaira, könyvkiadásra, valamint civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működésére, illetve a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatására igényelhetők kisebb-nagyobb összegek. Megjegyezte: az állami fenntartású intézmények csak akkor pályázhatnak, ha önálló jogi személyként működnek.

Az elszámolást  legkésőbb 2019. január 30-ig el kell végezni 

Az is elhangzott, hogy valamennyi pályázat csak elektronikus formában, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer segítségével nyújtható be, ezért a támogatást igénylőknek saját profillal és bankszámla-számmal kell rendelkezniük e rendszerben. Önrész vállalása viszont nem kötelező a pályázatok benyújtásához. A pályázatok megvalósítási időszakának a teljes 2018-as naptári év számít, az elszámolási határidő pedig a projekt megvalósítását követő 30 napig, legkésőbb azonban 2019. január 30-ig tart.

Erdélyi vezérigazgató a jelenlevők figyelmét felhívta arra a lényeges feltételre, hogy minden pályázónak az újabb szerződés megkötéséig mindenképpen le kell zárnia az előző pályázatával kapcsolatos elszámolását. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a pályázat megírásakor pontosan kell a költségeket tervezni, s ha azok nagysága  időközben objektív okokból módosulna, azt a pályázónak mielőbb jeleznie kell a BGA felé, amely mindig rugalmasan viszonyul az előre nem látható okok miatt bekövetkezett változásokra.

A hasznos ismeretekkel szolgáló információs nap során feltett kérdésekre szívesen válaszoltak a BGA munkatársai, s a rendezvény végén egyéni konzultációkra és tanácsadásra is lehetőség nyílt. A 2018-as évre vonatkozó pályázatokkal kapcsolatos további részletek a bgazrt.hu és a bgakomarom.sk honlapon is megtalálhatók.   

201711230824260.DSC_5543.JPG
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.