Betilthatja az állam a fémhulladék felvásárlását
A szaktárca az általa készített új, hulladékról szóló törvénnyel teljes mértékben betiltaná a színesfém és a fémhulladék felvásárlását a fizikai személyektől. A minisztérium ezzel a javaslattal reagál arra, hogy már hosszú ideje folyamatosan lopnak el csatornafedeleket, transzformátorokat, kábeleket, emléktáblákat és szobrokat, illetve különböző tárgyakat a templomokból és temetőkből.
„Tudatosítjuk, hogy ez nagymértékű beavatkozás lesz a lakosság bizonyos csoportjainak működésébe, de a felvásárolt fémhulladék 80 százalékához bűntény során jutottak hozzá. Az ilyen bűntényeket úgy szeretnénk megelőzni, hogy nem adunk lehetőséget a fémhulladék eladására, arra, hogy az emberek ilyen módon pénzre tegyenek szert” – mondta Peter Žiga környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető megemlítette, hogy a rendőrségi statisztikák szerint 2011-ben megközelítőleg 1500 színesfémlopás történt, amivel mintegy 3,5 millió euró értékű kár keletkezett. Tavaly is hasonlóan alakult a helyzet. Žiga tarthatatlannak nevezte a jelenlegi állapotot.
A tervek szerint a kormány június végén foglalkozik majd a javaslattal, Žiga az év végéig előterjesztené a végleges változatot. Jóváhagyása esetén az emberek már nem tehetnék pénzzé a színesfémet és a fémhulladékot, hanem a községekben létrehozandó gyűjtőhelyeken szabadulhatnának meg attól.