2015. július 12., 10:15

Beteg a szlovákiai igazságügy

POZSONY. A szlovákiai igazságügy legégetőbb problémáját az eljárási huzavonák, késedelmek jelentik – szögezte le az igazságügyi tárca az igazságügy stabilizálásának és korszerűsítésének legújabb koncepciójában. A dokumentumot szerdán hagyta jóvá a kormány.

A Tomáš Borec által irányított minisztérium a fentebb említett stratégiai dokumentumban célul tűzte ki a közvélemény bírósági rendszerbe vetett bizalmának és a jog érvényesítésének növelését. Véleménye szerint ez közvetlenül befolyásolja az eljárások halogatását. Annak a ténynek, hogy a bíróságok túl lassúak a döntéshozataluk során, a tárca szerint több oka is van – írja a Teraz.sk, a TASR hírügynökség internetes portálja.

A bíróságokra továbbra is a régi perek tömkelege zúdul, a bírák túlterheltek, a szlovák jogrend nem elég stabil, valamint elavult a bíróságok anyagi-műszaki felszereltsége, személyi kapacitása – sorolja az eljárásokkal kapcsolatos késedelmek okait a minisztérium.

Elismeri, hogy a bíróságokon továbbra is kevés számítástechnikai berendezés van, és jelentős mértékű a hivatali személyzet fluktuációja. A bíróságok nem tudnak hatékonyan megbirkózni az eljárások résztvevőinek és a szakértőknek a tétlenségével. Különféle, Szükséges, például jogalkotási, személyi és anyagi-műszaki jellegű intézkedések foganatosítása szükséges – tette hozzá.

Eközben a Borec miniszter által irányított tárca hangsúlyozza: nem csupán az igazságügy államigazgatási jogköréről van szó, hanem az egyes intézkedéseknek hosszú távú politikai konszenzus jelleget kellene ölteniük. „Annak keresése közben szükséges lesz elegendő politikai elszántságra és az igazságügyel szembeni apolitikus hozzáállásra“ – áll a koncepcióban.

A tárca az említet huzavonákon kívül az igazságügy alapvető problémái között említette a bíróságok döntéshozó tevékenységének a minőségét, a bírósági határozatok meggyőzőképességét és a jogrendszer instabilitását. Azon rövidtávú intézkedések közé, amelyeket idén és a következő évben kell elfogadni, sorolta a bíróságok támogatási rendszerének, illetve azok okozati viszonyának az átértékelését, valamint a kompetenciák elosztását azok irányítása és igazgatása során.

A minisztériumi statisztikák szerint a bíróságok tavaly lelassultak a döntéshozataluk során. A polgárjogi bírósági perek átlagos időtartama 12,1 hónapra nőtt (2013-ban 11,3 hónap volt). Továbbá 14,6 hónapra hosszabbodott a kereskedelmi perek időtartama (egy évvel korábban 14 hónap volt).

A fiatalokról történő gondoskodással kapcsolatos ügyekben a bíróságok tavaly átlagosan 7 hónap alatt döntöttek (2013-ban 6,4 hónapig). Mérsékelt javulásra csak a bűnügyek terén került sor, ahol az eljárások időtartama 4,6 hónapról (2013) 4,5 hónapra (2014) csökkent.

A SZzovák Köztársaság Alkotmánybírósága (ÚS SR) leszögezte: 2014-ben a panaszosok alapvető jogának a megsértésével kapcsolatos ügyekben fölösleges huzavonák nélkül 258 esetben döntött. A panaszosoknak összesen 883.700 eurónyi kártérítést hagyott jóvá.

A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsa (SR SR) saját júniusi ülésén megemlítette, hogy több mint egyharmadával nőtt a bíróságokon megtárgyalt ügyek száma. „A bírák ezen állapot megváltoztatásával kapcsolatos lehetőségei korlátozottak, s az esetekkel kapcsolatos belső tartalékaik már kimerültek“ – szögezték le a tanács tagjai állásfoglalásukban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.