2018. július 24., 19:59

Bérgyilkosok, drogbárók, maffiózók közkedvelt célpontja lett Szlovákia

A meggyilkolt Ján Kuciakkal együtt dolgozó Pavla Holcová cseh oknyomozó újságíró arról írt az Aktuality.sk portálon, hogyan próbáltak Kuciakkal együtt a magas-tátrai Felsőerdőfalván a belga drogbáró, Silvio Aquino és az olasz Vadala család nyomába eredni.

maffia-szlovakiaban-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: CTK

A két újságíró, miután a rendőröktől semmilyen információt nem kapott az olasz maffia működéséről Szlovákiában, maga próbálta felderíteni a terepet, s a nyomok a Tátrába, pontosabban Poprádra és a környékére vezettek. Poprádon bujkált, és ott is fogták el ugyanis Ugo di Lucia bérgyilkost, aki az olasz maffia Camorra ágának dolgozott. És nem messze Poprádtól, Felsőerdőfalván volt Antonio Vadala cégének egy panziója. Vadala pedig a Ndrangheta maffiacsaládhoz állt közel. És csak néhány méterre a szóban forgó panziótól építtette fel rezidenciáját a belga drogbáró, Silvio Aquino szlovák felesége. Aquino évekig több tonna első osztályú kokaint szállított Európába, míg meg nem gyilkolták.

Fotó:  CTK

Holcová szerint a helyiek Felsőerdőfalván nem voltak nagyon beszédesek, a falu felső részében, amit az ottaniak csak Beverly Hillsként emlegetnek, vannak a szállodák és az alpesi típusú villák. Itt található a Kontakt Hotel is, amelyet a belga drogbáró a könyvelőjén keresztül vásárolt. A vádirat szerint ezen keresztül mosták a drogkereskedelemből származó piszkos pénzt tisztára. Kicsit lejjebb van az Aquino felesége nevén lévő majdnem befejezett rezidencia, amely kitűnik pompájával, és ettől is lejjebb a Vadala család által vezetett Solvo panzió, azé a Vadaláé, akinek a neve Kuciak utolsó cikkéből vált ismertté.

A falu alsó része más, mint a felső. Ott van például a kocsma, ahol a helyiek sör mellett a napi gondokat oldják. A kocsmában úgy tűnik, az Aquino-ügyet mindenki ismeri, csak éppen senki sem akar róla beszélni. Mintha félnének.

A belga ügyészség szerint a kokainból származó piszkos pénzt tisztára mosó Kontakt szálló menedzsere, Júlia Szafková volt az egyedüli illetékes, aki az ügyben bármit is mondott. De tőle is csak annyit tudtunk meg, hogy hagyjuk békén Aquino feleségét, akit nagyon megviselt a férje halála, aminek a tanúja volt, és maga is megsérült. „Belgiumban él, a gyerekei ott járnak iskolába, de nem boldog ott” – mondta Holcová szerint Szafková hozzáfűzve, „olvassák el a belga lapokat, ott megtalálják, amit keresnek”. Ennél többet Holcová szerint senki más nem mondott nekik Erdőfalván, a Kontakt szálló személyzete azzal hárította el a kérdezősködésüket, hogy forduljanak Szafkovához, „mi nem mondhatunk maguknak semmit”.

Fotó:  CTK

Miért megy olyan jól a maffiának Szlovákiában?

Úgy tűnik, Szlovákia kedvelt célpontja a nemzetközi drogkartelleknek. Telkeket és szállodákat vásárolnak itt, szállítócégeket létesítenek, amelyeken keresztül a kokaint szállítják. A hivatalaink meg csendben tűrik mindezt. Miért? Fejtegeti a kérdést az Aktuality.sk kommentárjában Dag Daniš.

A kommentátor szerint érdekes módon az olasz, albán és a koszovói maffiának is jól megy nálunk a sora. Ha a rendőrség a nyomukra is akadt, az sohasem a szlovák rendőrség volt, hanem az olasz, német vagy belga. Szlovákiában ugyanis évekig érvényes volt az archaikus szabály: akinek pénze és ismeretsége van a pártban, azt nem bántjuk.

Nagy kár, mert a drogokkal kereskedő maffiózók büntetése minden rendőrségnek a prioritása kellene, hogy legyen. Ráadásul ezeknek az eseteknek a kivizsgálása nem is olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. 

Az ellenük való sikeres fellépés módját a belga rendőrség is megmutatta. A kockázati tényezőt jelentő személyekre és a gyanúsan megnövekedett vagyonukra összpontosított, figyelte őket, és idővel tanúkat és bizonyítékokat szerzett ellenük.

Aquinóék is azzal védekeztek az eljárás során, hogy nekik semmijük sincs. Nem is vállalkoznak. Mindent (a céges és magánvagyont is) formálisan a „könyvelőjük” vette, a saját nevére. Ugyanúgy, mint Szlovákiában.

S az eredmény: a belga hatóságok a könyvelővel szemben járnak el, aki képtelen volt a „vagyona” eredetét megmagyarázni, amit a büntető eljárás keretében elkoboztak tőle. A belgáknak nincs „külön törvényük a tulajdon eredetének igazolására”, amivel a választások előtt (persze minden esetben eredménytelenül) Robert Fico szokott dicsekedni.

Van azonban egy jól működő törvényük a piszkos pénzek mosása ellen, s a csalásból vagy bűncselekményből eredő forrásokból szerzett vagyont az állam javára elkobozzák. Ha ez az egyszerű törvény Szlovákiában és érvényes lenne, Közép-Európa leggazdagabb országai közé tartozhatnánk, írja Daniš.

 

maffia-szlovakiaban-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.