2013. március 18., 20:30

Berényi: szlovák-magyar identitás nincs

MARTOS. Ma délelőtt megérkeztek az első Martlakók az I. Martosi Szabadegyetemre. Akik sátrat vertek a Feszty park nyárfái alatt, tartalmas vitákat, jó társaságot és szórakozást remélnek.

A Komáromi járáshoz tartozó Martos község ad otthont mától vasárnapig az I. Martosi Szabadegyetemnek, ahol négy napon keresztül tartalmas viták zajlanak, izgalmas beszélgetések, fórumok valósulnak meg, de a kultúra iránt fogékony táborlakók is megtalálják a számításaikat. Napközben hagyományőrzők, képzőművészek, tollforgatók foglalják le a táborlakókat, napnyugta után pedig koncertek lehet lazítani.

A Via Nova Ifjúsági Csoport által életre hívott I. Martosi Szabadegyetem Gubík László, a szervezet elnökének ünnepi köszöntőjével vette kezdetrét, majd Mészáros Alajos EP-képviselő ismertette a Martoson bemutatott Márai-kiállítás anyagát.

A szabadegyetem további programjai a festői szépségű Feszty Árpád Művelődési Parkban folytatódtak, ahol a magyar érdekképviselet jövőjéről vitáztak magyarországi és határontúli ifjúsági vezetők. A beszélgetés során a magyar fiatalok elvándorlását is érintették. Bár a szülőföldönmaradásról és a külföldi munkavállalásról eltérő vélemények hangzottak el, egy dologban minden résztvevő egyetértett: a kivándorlás kényszer, a fiatalok a jobb megélhetés reményében vándorolnak külföldre. A választott idegen országot és lakhelyüket valójában sosem érzik igazán az otthonuknak.

A felvidéki fejlesztési tervekről magyarországi és hazai előadók beszélgettek Martoson. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára beszédében hangsúlyozta: fontos lenne, hogy a szlovák politikusok és közélet szereplői megértsék, hogy a magyar-magyar kapcsolatok előnyeit a Dél-Szlovákiában élő szlovákok is élvezik. Ezért tartja nagyon fontosnak, hogy hidak épüljenek a Dunán és az Ipolyon, segítve a térségben élők boldogulását.

Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke kiemelte a háztáji termelés fontosságát, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedő kis- és középvállalkozók felkarolását. Dél-Szlovákia lakossága mindig is a mezőgazdaságból és az élemiszeriparból élt, s nyilvánvaló, hogy a térségben nem épülnek majd autógyárak és olyan üzemek, amelyek munkalehetőséget biztosítanának a lakosságnak. (beszélt a Baross Gábor tervről is, de erről lemaradtam)

A kisszínpadon egy fórum zárta az előadások sorát, melyen Kövér László, a Martosi Szabadegyetem fővédnöke a magyar alaptörvény egyes passzusait ismertette a hallgatósággal, kiemelve az alaptörvény fő célját, hogy a magyar nemzet boldogulása, céljainak megvalósítása csak együtt, közös erővel lehetséges.

A fórumon Berényi József, az MKP országos elnöke egy nemrég divatba jött kifejezést, a szlovmagy kifejezést boncolgatta. "Olyan, hogy szlovmagy identitás nem létezik, mi nem vagyunk szlovmagyarok. A magyar nemzet része vagyunk felvidéki magyarként" - hangsúlyozta Berényi József.

A Martosi Szabadegyetem első napján a Mátyusföld hagyományőrző csoportjai mutatkoztak be.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.