Berényi József az MKP nagyszombati megyefőnök-jelöltje
Az MKP Nagyszombati Kerületi Tanácsa február 4-én határozott arról, hogy a Nagyszombati kerületben megyei elnökjelöltet indít. A tanács tegnapi ülésén úgy döntött, hogy a járási konferenciák határozata alapján Berényi Józsefet jelöli az említett tisztségbe.
Az MKP elnökjelöltje céljai között jelölte meg a magyar tanítási nyelvű iskolák eddigi támogatásának megőrzését, szükség esetén növelését. Fontosnak tartja továbbá a magyar kulturális intézmények és programok támogatását, illetve a színvonalas és földrajzilag közeli egészségügyi ellátás biztosítását, külön hangsúllyal az anyanyelven való kommunikáció érvényesítésére. Berényi síkraszáll a közutak felújításáért is, amelyet megítélése szerint elsődlegesen európai uniós alapokból kell megvalósítani.
Jelölésével összefüggésben Berényi az MTI-nek elmondta: fontosnak tartja, hogy az egyelőre még tömbmagyarsággal rendelkező Nagyszombati megyében a lehető legerősebb legyen a magyarság érdekérvényesítő képessége, amihez a megyeelnöki poszt megszerzése és a tárgyalópozíciók javítása kétségkívül hozzájárulhat. Szlovákiában a nyitrai után a nagyszombati az a megye, amelyben a 2012-es népszámlálás során a legmagasabbnak bizonyult a magyarság aránya, meghaladta a 21 százalékot.
A Nagyszombati kerület elnöki posztjára pályázik a Most-Híd párt színeiben Nagy József is, akinek a jelölését pártja már korábban bejelentette. A pozícióért várhatóan ringbe száll továbbá a jelenlegi elnök, Tibor Mikuš, ám hivatalos jelölésére egyelőre még nem került sor. Az MKP eddig csupán egy megyében, a nagyszombatiban döntött saját megyefőnök-jelölt indításáról.