Berényi József: 1989 óta nem jött el az alkalmas idő a magyar kérdések kezelésére?!

Mit jelent az Ön számára november 17-e, az 1989-es bársonyos forradalom, amelyeket az események fősodrában pozsonyi egyetemistaként élt át?

Természetesen, ahogy az ország életére, úgy az én magánéletemre is jelentős befolyást gyakorolt 1989. november 17-e. Miközben megváltozott a politikai-társadalmi rendszer Csehszlovákiában, én gyakorlatilag attól kezdve aktív résztvevőjévé váltam a társadalom- és közösségformáló eseményeknek. Nyilvánvaló, hogy enélkül a jelentős változás nélkül az én életem is teljesen másként alakult volna. Örökre kitörölhetetlen emlékként élnek bennem a pozsonyi Komenský Egyetem aulájában hajdanán tartott összejöveteleink. A november 17-e kapcsán hirtelen felgyülemlő spontán erő mindnyájunkat meglepetéssel és pozitív érzéssel töltött el. Az is emlékezetes marad, amikor a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) kezdeményezés vezetői először megjelentek az egyetemünkön, kimondtuk a rendszerváltás szükségszerűségét, és közösen elutasítottuk azt a nézetet, hogy a szocializmus megreformálható. Pontosan emlékszem a felszólalásokra és a páratlan hangulatra.

Nem tartottak a hatalom megtorlásától – az egyetemről történő elbocsátástól, a rendőrségi őrizetbe vételtől vagy egyéb retorzióktól?

Természetesen féltünk, hiszen sejtettük, hogy ha nem járunk sikerrel, akkor legalább az egyetemről történő kirúgás vagy még sokkal rosszabb is várhat ránk. Akkor azonban már annyira elszántak voltunk, hogy ezt is vállaltuk. Tény és való, hogy senki sem születik forradalmárnak, ezért bennünk is megvolt az esetleges kudarc negatív érzése is. Szerencsére, sikerrel jártunk, s az akkor történtek feledhetetlen emlékként maradtak meg bennem.

A bársonyos forradalom kapcsán melyek voltak a fő elvárások, s azok megítélése szerint milyen mértékben teljesültek?

Fő elvárásunkkal összhangban hetek alatt összeomlott a szocialista egypártrendszer Csehszlovákiában. Jó, hogy gyorsan megvalósultak a célkitűzéseink, amelyek közé tartozott a szabad választójoggal járó politikai rendszer létrehozása, valamint a vallás-, szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság biztosítása, továbbá a Nyugatra irányuló szabad utazás lehetősége, amelyek a mai ifjúság számára már alapvető, automatikusan járó szabadságjogoknak számítanak. Mindehhez azonban negatívumok is párosultak, például nagyon nehéznek bizonyult a piacgazdaságba történő átmenet, a szólás- és sajtószabadság pedig gyakran szélsőséges megnyilvánulásoknak is teret adott és ad máig. Akkoriban tapasztalatlanságunk miatt ezen elkerülhetetlen negatív jelenségekkel még nem számoltunk.

A kezdet kezdetén, esetleg némileg később mit kellett volna másként tenni annak érdekében, hogy a későbbiekben ne kerüljön sor a felvidéki magyarság elleni támadásokra, jogsértésekre?

Az elmúlt bő negyed évszázad alatt a szlovák politikusok az ún. magyar kérdések kezelése kapcsán mindig azt mondták, hogy még nem jött el a megfelelő idő, mindig akadt valamilyen gond. Először a rendszerváltás nehézségére hivatkoztak, majd a Szlovákia számára prioritást élvező Európai Unió-s és NATO-tagság elérése miatt tették mindig félre a magyar kérdéseket. Sosem találtak alkalmas időpontot, miközben az utolsó népszámlálás kapcsán kiderült: mi, felvidéki magyarok már 110 ezerrel kevesebben vagyunk, mint ahányan az előző népszámláláskor voltunk. Sajnos, a szlovák társadalomban továbbra is jelen van a magyarellenesség, néha látványosabb, máskor pedig látensebb módon. Nem csoda, hiszen a hazai történelemoktatásban továbbra is az elnyomás elmélete érvényesül, amely szerint mi, magyarok voltunk az elnyomók. Ez a mindennapok gondolkodásmódját is befolyásolja. Sajnos, mindmáig nem sikerült a történelem olyan értékelését kidolgozni, amely kevésbé tenné lehetővé a magyarellenesség folyamatos napirenden tartását. Korábban talán sok más terület mellett elsősorban e téren kellett volna aktívabban fellépnünk. Ha a szlovákiai történelemoktatásban már nem szerepelne az ezeréves elnyomás-elmélet, akkor szerintem már a felvidéki magyarság helyzetét illetően is előbbre lennénk.

A munkahelyhiány, az anyagi és további gondok közepette manapság is sokan vannak, akik visszasírják az előző társadalmi rendszert. Érthetőnek vagy inkább aggasztónak tartja ezt a jelenséget?

Szlovákiában régiónként eltérő a gazdasági helyzet, így például a munkanélküliség a nyugati térséget már kevésbé sújtja, mint az ország keletebbi régióit, tehát nehéz általánosítani. Tudatosítani kell: a kivívott szabadság azzal is jár, hogy már odafenn kevésbé mondják meg nekünk azt, hogy mit is tegyünk, ahelyett magunknak kell kitalálnunk, hogy miként javíthatunk a saját életünkön, helyzetünkön. Szerintem azonban már egyre kevesebben nosztalgiáznak az előző rendszer iránt azért is, mert kiöregedőben van az a nemzedék, amely úgy érzi, hogy akkoriban jobb volt az élete. Nagyobb problémának tartom azt, hogy folyamatosan küzdenünk kell a jó érvényesüléséért és a rossz visszaszorításáért.

Az ellenzéki pártok idén is Pozsonyban tartanak nagygyűlést, és jelezték, ezen is a változást szorgalmazzák majd. A Szabadság és Szolidaritás már korábban is hangoztatta: viharos tavasz várható, s nem kizárt az sem, hogy előrehozott parlamenti választások lesznek. Változásra, helyzetének jobbra fordulására a magyar közösségnek is szüksége lenne. Megítélése szerint ehhez elsősorban mire van szükség, s remélhetjük-e, hogy előbb-utóbb a felvidéki magyarság számára is eljön a valódi demokrácia?

Úgy vélem, hogy a demokrácia már megvan, de ez nem elég, akarni is kell a megmaradásunkat! Ha a felvidéki magyarság nem ragaszkodik és nem tesz eleget a saját megmaradásáért, akkor senki sem lép helyette. Akarnunk kell például a törvény adta kétnyelvűség érvényesülését legalább azokon a vidékeken, ahol lehetőségünk nyílik befolyásolni a dolgok alakulását. Ha ezzel élni tudnánk, akkor már előbbre lennénk. Elsősorban rajtunk múlik, hogy mi mindent tudunk kiharcolni magunknak Szlovákiában. Megjegyzem: a szlovák kormány stabilitását ebben a félévben jelentős mértékben elősegítette az ország uniós elnöksége. Az azonban december 31-ével véget ér, ezért január 1-től vélhetően részben új politikai időszámítás kezdődik. Azt azonban most nehéz lenne megjósolni, hogy a beharangozott viharos tavasz során lesznek-e majd előrehozott választások Szlovákiában. Mindenképpen előrelépést várok a Bašternák-ügyben, Kaliòák belügyminiszter személyét illetően és kormány-rekonstrukcióra is számítok. Kérdéses az is, hogy Robert Fico egészségi állapota meddig engedi meg azt, hogy a kormányfői tisztségében maradjon. Mindezek ma még nyitott kérdések, amelyekre nyilván a közeljövőben megkapjuk majd a válaszokat. Azokra várva azonban mi, magyarok sem ülhetünk ölbe tett kézzel...