2011. május 27., 11:21

Belousovová megalapítja a Nemzet és Igazság pártot

POZSONY. Národ a spravodlivos, rövidítve NAS, magyarul Nemzet és Igazság – így hívják majd Anna Belousovová új pártját. A nemzetiek egykori alelneöke ma kezdi gyűjteni az új politikai erő létrehozásához szükséges aláírásokat.

„Eddig nem volt Szlovákiában olyan politikai erő, amely képes válaszolni az új kihívásokra. Ezután már lesz„ – mondta Belousovová. A Szlovák Nemzeti Pártból kiebrudalt képviselő nem részletezte, melyik parlamenti párttal tudja elképzelni az együttműködést.

Az új párt állítólag nem akarja elhalászni a létező pártoktól a választóikat,  ám Beluosovová szavai szerint nem is akadályozza majd őket abban, hogy átigazoljanak a Nemzet és Igazságba. Hogy milyen lesz az új párt politikája? Olvasható és elvi - közölte szűkszavúan a pártalapító.

Belousovová nem sorolja be pártját egyik oldalra sem. Azt mondja,  gyűlöli az izmusokat.  A mi "alapelvünk a nemzet és az igazság” – ezeket tapossák sárba napi rendszerességgel országszerte - hangoztatta. Az eddig hangsúlyosan nemzeti  eszméket valló "honanya" eddigi pályafutásának ismeretében megfigyelők  figyelemre méltónak tartják azt a kijelentését, hogy  a Nemzet és Igazság nem lesz konfrontatív és idegengyűlölő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.