2011. szeptember 5., 15:42

Belousovová: „Rasszista a romaügyi hivatal”

POZSONY. A parlament emberi jogi és kisebbségügyi bizottságának elnöke, Anna Belousovová szerint rasszista a romaügyi kormánybiztos hivatala. A volt nemzeti, jelenleg független parlamenti képviselő szerint a Miroslav Pollák vezette hivatal munkájának az eredménye egyenlő a nullával.

Belousosvová a SITA hírügynökségnek azt nyilatkozta: 90 ezer roma patronál 52 jól fizetett hivatalnokot, akik közül csupán tízen dolgoznak a régiókban, s ők is vezetőkként, miközben konkrét munkafeladataik nincsenek. Meggyőződése, hogy a hivatal a romákat diszkriminálja.

Az emberi jogi bizottság elnöke azt is kifejtette, a romákkal nem mint etnikummal vagy nemzetiségi csoporttal vannak problémák, hanem közülük egyesekkel mint alkalmazkodni képtelen polgárokkal. Azokkal, akik nem tartják be az együttélés alapvető szabályait, nem tisztelik a törvényeket és az erkölcsi normákat. Belousovová azt szeretné, ha a kormánybiztosság olyan intézménnyé alakulna át, amely a hátrányos helyzetű és deviáns polgárok jelentette problémák megoldásával foglalkozna.

A kormánybiztosi hivatal természetesen visszautasította Belousovová bírálatát. Iveta Duchoòová, a hivatal alkalmazottja leszögezte: a kormánybiztosi tisztség és hatóság összhangban áll az alkotmánnyal és az európai jogrenddel, mely szerint rendezni kell a romák jogállását és meg kell oldani sajátos problémáikat, mégpedig a ő bevonásukkal. Duchoòová szerint a kormánybiztosság mindezeket a feladatokat teljesíti, mégpedig úgy, hogy „a roma kisebbséget jogilag soha nem határozta meg faji kritériumok alapján”, hanem nemzeti kisebbségként kezeli őket.

A szlovák jogrend sem említi őket – mondta Duchoòová, hanem marginalizálódott, halmozottan hátrányos helyzetű csoportokról beszél, szociálisan periférián élő roma közösségeket ismer, de ezeket sem a fajelmélet alapján.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.