2014. január 19., 16:32

Behý¾: az elnöknek kellene a végszót kimondania

POZSONY. A köztársasági elnöknek kellene döntenie a törvények elfogadásáról – jelentette ki a TA3 „Politikában“ című műsorában Jozef Behý¾ államfőjelölt.

Jozef Behý¾ szerint afelé haladunk, hogy a köztársasági elnök magasabb jogkörökkel rendelkezzen, mint a parlament. Hangsúlyozta: ezt azért tartja fontosak, mert így bármilyen jó indítvány elfogadható, függetlenül attól, hogy a bal- vagy a jobboldal javasolta. „Ha az államfő meg van győződve arról, hogy a javaslat segít az országnak és a lakosságnak, elfogadásáról neki kellene döntenie” – fejtette ki.

Peter Osuský, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) államfőjelöltje nem ért egyet a köztársasági elnöki jogkörök ilyenfajta kiszélesítésével. „A törvények elfogadásánál nem az államfőnek kellene kimondania a végszót, viszont a dolgok állását rendszeresen véleményeznie kellene, és tájékoztatni a lakosságot az alternatívákról“ – mondta. Hozzáfűzte: az elnöki jogkörök kapcsán nem azok bővítése, hanem a meglévők rugalmas használata a dolgok alfája és ómegája.

Osuskýt nem zavarja, hogy a jobboldalnak több államfőjelöltje van. Mint rámutatott, hasonló a múltban már több alkalommal előfordult. Az SaS politikusa szerint a voksolás első fordulója a jobboldali választók számára egyfajta előválasztás lesz, amely során ki kellene derülnie, ki a jobboldal valódi jelöltje.

Jozef Behý¾ szerint – nemcsak a jobboldali – államfőjelöltek magas száma a lakosság elégedetlenségéről tanúskodik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.