Befejeződött a kettős állampolgárságért folytatott aláírásgyűjtés
Samu István, a VIA NOVA ICS alelnöke, a petíciós bizottság elnöke emlékeztetett: még tavaly, szeptember elsején, a kettős állampolgárságért tartott révkomáromi nagygyűlésen fogtak hozzá az aláírásgyűjtéshez. Az ország déli régióiban összegyűjtött aláírásokat most pontosítják. "Eddig több mint 16 ezer aláírást számoltunk össze" - mondta portálunknak Samu István.
A petíciós bizottság elnöke leszögezte: “Reméljük, hogy ez az aláírásmennyiség már társadalmi nyomást gyakorolhat az illetékesekre, és előmozdíthatja az állampolgársági törvény eltörlését vagy módosítását. Ellenkező esetben folytatódhat az aláírásgyűjtés, és más módon is felhívjuk a figyelmet a diszkriminatív állampolgársági törvény hiányosságaira. Például stratégiai partnereket keresünk a velünk szimpatizáló országokban, jogi lépésekre szánjuk rá magunkat, de konkrétumokat még nem szeretnék elárulni. A közös nyomásgyakorlás érdekében szeretnénk tárgyalóasztalhoz ülni a szlovák ifjúsági szervezetek képviselőivel is. Folyamatosan egyeztetünk a szlovák állampolgárságukat elvesztett, magukat továbbra is kettős állampolgároknak tekintő egyénekkel, akik várják az Alkotmánybíróság döntését az állampolgársági törvény Fico-féle módosításának ügyében” - tájékoztatta a Hírek.sk-t Samu István.
A petíciós bizottság elnöke az elmondottakhoz hozzáfűzte: “Pozitív lépésnek tartjuk Martonyi János és Miroslav Lajèák külügyminiszter tárgyalását, s bízunk benne, hogy a magyar és szlovák kormányfő április 26-i találkozóján is történik számunkra megfelelő elmozdulás az állampolgársági törvény ügyében. Előrelépésnek tekintenénk, ha a jövőben nem csak az lehetne kettős állampolgár, akinek az adott országban állandó lakhelye van, hanem az is, aki esetleg ott tanul, vagy vállalkozik”.
Samu István egyetért Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos álláspontjával. “A petíciós ívek aláíróinak is leginkább az felelne meg, ha ezt a hátrányosan megkülönböztető szlovákiai törvényt nem csak így vagy úgy módosítanák, hanem végérvényesen eltörölnék” - szögezte le.
A petíciós bizottság tagjai és a civil aktivisták április 24-én, kedden Révkomáromban egyeztetnek a petíciós ívek sorsáról. Samu István szerint megvárják, amíg a parlament bizalmat szavaz a Fico-kormánynak, és ezt követően kézbesítik majd petíciós íveiket a szlovák belügyminisztériumnak.