Bauer Edit: május 24-én mindnyájunknak az urnákhoz kell járulni!
POZSONY, BRÜSSZEL. Bauer Edit 2004 óta tevékenykedik a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselőjeként, az Európai Néppárt képviselőcsoport tagjaként. A május 24-i EP-választások után véget ér mandátuma. Portálunknak az Európai Unió kisebbségpolitikája terén történt előrelépésekről is nyilatkozott.
Bauer Edit először az Európai Unió kisebbségpolitikája terén az utóbbi években történt pozitív változásokat ecsetelte, amelyekből személyesen is jelentős részt vállalt. „A lisszaboni szerződés 2007. december 13-ai aláírása és 2009. december elsejei hatályba lépése után a helyzet annyiban változott, hogy az Európai Parlament már nemcsak a harmadik világ országaiban előforduló jogsértésekkel, hanem az emberi jogok uniós tagországbeli helyzetével is foglalkozik. Ennek következtében nyilvánvalóan minden évben vagy kétévente született egy jelentés. Mivel ez az én bizottságom hatáskörébe tartozott, a kisebbségi jogok helyzete mindig meglehetősen fontos helyet kapott ezekben a jelentésekben. Igaz, hogy azelőtt is született egy elemzés, amely a diszkrimináció kérdésével foglalkozott. Abban arra koncentráltunk, hogy teljesen nyilvánvalóvá kell tenni az új és a hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetét és szükségleteit, mert teljesen más a jogállásuk, más problémákkal küszködnek és más igényeik is vannak. Ez tehát egy nagyon fontos lépés volt, mert az EP mindig is megpróbálta összemosni a kétfajta kisebbséget. Miután ezek a jelentések napirendre kerültek, a kisebbségek képviselőinek jóvoltából – elsősorban az RMDSZ-re és Gál Kingára gondolok, aki bizonyos időszakban ezeknek a jelentéseknek felelőse volt – az utóbbi években hangsúlyosan jelent meg a kisebbségek helyzete. Olyan határozatrészek is születtek, hogy át kell venni a kisebbségek jogállásának legjobb gyakorlatait, beleértve az autonómiát is. Ez is szövegrésze az EP határozatának. Ezenfelül nyilvánvalóan a nemzeti közösségek és nyelvi kisebbségek ügyét felkaroló Intergroup is aránylag nagy lépéseket tett. Azok közül talán legfontosabb kiemelni a legutóbbit, a Strasbourgi Kiáltványt a kisebbségi jogvédelemért, amely szerintem egy fontos mérföldkő. Igaz, azt szerettük volna elérni, hogy abból is szülessen egy parlamenti határozat, de sajnos különböző nemzeti delegációk ellenállása következtében ez nem vált valóvá. Abból így egy kiáltvány lett, ami a jövőt illetően egy fontos dokumentumnak számít: 21 pontban foglalja össze az Intergroup-tagok által fontosnak tartott kisebbségvédelmi törekvéseket, hangsúlyozva az EU-ban kötelező érvényű kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotásának szükségességét. Csatolmánya tartalmazza az EU területén élő nemzeti kisebbségi közösségek és nyelveik védelmére vonatkozó, korábban elfogadott kritériumok, keretegyezmények, jelentések, ajánlások jegyzékét“ – magyarázta Bauer Edit.
Hozzáfűzte: az egyes nemzetek képviselői eltérő módon viszonyultak a kisebbségpolitikai kérdésekhez. Emiatt gyakran kemény ellenállásba ütköztek, de ennek ellenére tették a dolgukat. „Nagyon sokféle szempontot kell figyelembe venni. Például a balti országokban élnek az orosz kisebbség képviselői, a spanyoloknak a katalánokkal van gondjuk, Franciaországban "nincs" kisebbség, Belgiumban csak nemzeti közösségek vannak, kisebbségek nincsenek stb. Tehát különböző okok miatt találkoztunk egyrészt a probléma globális nem-ismeretével, másrészt pedig a teljesen más alaphelyzetből adódó hozzáállással. Időnként a szlovák fél, a külügyminisztérium is meg-megdorgált bennünket a problémakör feszegetése miatt. Az egyperces felszólalásainkban azonban figyelmeztettünk az időszerű problémákra, én személy szerint aránylag sok kérdést küldtem az illetékes bizottságnak kisebbségi ügyekben, jogsértések ügyében, például Malina Hedviget illetően. Most is van egy beadványunk, s a napokban dönt majd a parlament elnöke arról, hogy azt továbbküldi-e az illetékes bizottságnak vagy sem. Bizonyos témákat vissza kell vinni az európai színtérre, azaz nem is kell visszavinni, hiszen mindmáig le sem kerültek a napirendről” – fejtette ki a képviselő.
Bauer Edit rámutatott, hogy az európai parlamenti választásokat követően sok, már hosszú ideje tevékenykedő EP-képviselő távozik, s helyükre újak érkeznek. „Õket újra és újra fel kell majd világosítani a helyzet milyenségéről, tehát a felvidéki utódainknak a nagy változás miatt sok esetben nullpontról kell majd mindent kezdeniük” – fogalmazott. Annak kapcsán, hogy az új képviselők miként építhetnek a régiek munkájára, elmondta: „az új képviselők dolga sem lesz könnyű, de az általunk a parlamenttel elfogadtatott határozatok, meglevő kiáltvány kapcsán már rendelkezni fognak rengeteg hivatkozási alappal. Sajnos, még hiányolhatók a bírósági döntések. Amíg nem viszünk ügyet az európai bíróság elé, addig meglehetősen nehéz az előrelépés. Az aktuális Lomnici kontra EP-perrel kapcsolatban pedig nem mernék jóslatokba bocsátkozni. Megemlíteném még az állampolgári kezdeményezéseket, amelyek közül eddig három sikertelen volt, de ezen a téren sem szabad feladni a harcot. Meg kell találni azt a kiskaput, ahol 1 millió aláírással arra lehet ösztönözni a bizottságot, hogy fogadjon el jogszabályt a kisebbségek jogállásáról, ahogy azt a kiáltvány is kéri“ – mondta.
Az MKP EP-képviselője szerint a felvidéki választópolgárokban fel sem merülhet a kérdés, hogy május 24-én érdemes-e elmenniük szavazni. Úgy véli, hogy az európai parlamenti választások napján mindnyájunknak az urnákhoz kell járulni. „Ki tudja legmegfelelőbben képviselni az érdekeinket, megoldani a problémáinkat, ha nem mi magunk? Senki más nem ismeri olyan jól a problémáinkat, mint mi. Tehát én úgy gondolom, hogy ha nem lesz szlovákiai magyar képviselet, akkor azok a problémák, amelyekkel szinte napi szinten meg kell küzdenünk, nem kerülnek el az európai színtérre. Ezért a felvidéki magyarok május 24-én, szombaton mindenképpen vegyenek részt az európai parlamenti választásokon!“ – hangsúlyozta.
Bauer Edit távozik Brüsszelből, de tapasztalatait, ismereteit kész átadni az ifjabb nemzedéknek. „Akik kerestek, eddig is megtaláltak, s valószínűleg ezután is megtalálnak majd. Megígértem a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának, hogy segítek a munkájában. Nagyon szívesen tartok majd előadásokat az egyetemen is, mert úgy gondolom, hogy olyan jellegű tapasztalatokkal, amilyenekkel mi, EP-képviselők rendelkezünk, még a legjobb előadók sem rendelkeznek. Emellett azonban már szeretnék egy kicsit nagymamáskodni is, hiszen három unokának örülhetek“ – árulta el.
Mivel az MKP listáján is elég sok fiatal képviselőjelölt szerepel, ezért őket is ellátta néhány megszívlelendő tanáccsal. „Úgy gondolom, hogy a politizálást nem az EP-ben kellene kezdeni. Mindenképpen hasznos, ha a fiatalok előbb a politikai döntéshozatal valamelyik más, lehető legmagasabb szintjén szereznek tapasztalatokat. Tudniuk kell, hogy miként működnek a dolgok, mi a fontosabb és mi a kevésbé fontos, milyen eszközöket lehet felhasználni a döntéshozatalnál. Az ifjú képviselőjelölteknek azt üzenem: nem az EP az az egyedüli hely, ahol érdekes és fontos munkát lehet végezni. A helyhatóságok, így a helyi és megyei önkormányzatok területén is hasznosan tevékenykedhetnek. Ugyancsak fontos a civil háttérmunka is, amely során a későbbi politizáláshoz sok hasznos tapasztalatot lehet szerezni. Időközben pedig kiderülhet, hogy valójában ki is a rátermett, született politikus” – jegyezte meg. „Nem lehet bárki jó politikus. Ahhoz, hogy az ember megfelelőképpen lássa a különféle összefüggéseket, bizony éveken át nagyon sokat kell dolgozni“ – szögezte le Bauer Edit.

Forrás
Hírek.sk, - miskó -