2014. március 16., 11:32

Bárdos Gyula: a kocka el van vetve, változás lesz Szlovákiában

POZSONY. Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja államfőjelöltje 97 035 szavazatot szerzett a szombati köztársaságielnök-választás során. Portálunknak adott interjújában 5,1 százalékos támogatottságát és a 43,4 százalékos részvételi arányt is értékelte, valamint a március 29-én sorra kerülő második fordulóval kapcsolatos további kilátásokról is szólt.

Bárdos Gyula portálunknak elmondta: sikerült teljesíteni a kitűzött célt, az 5 százalék feletti támogatottságot jó eredménynek tartja. „Annak tudatában, hogy nagy volt az ellenszél, hiszen a Most-Híd vegyespárt nem mellettem, hanem Pavol Hrušovský mellett tette le a voksot. Ezt tudomásul vettem, miközben sajnálatos, hogy legalább az utolsó héten nem volt a részükről egy kis nyitás, azaz kicsit buzdíthatták volna a saját választóikat a helyes döntés meghozatalára. Akkor ugyanis már nyilvánvaló volt, hogy az ő pártfogoltjuk nem hozza majd a várt eredményt, végül csak 63 298 voksot szerzett” – mutatott rá.

„Azt is figyelembe kell venni, hogy a kampány során a szlovák médiában nem kaptam meg azt a teret és lehetőséget, amit szerintem meg kellett volna kapnom. Hiszen olyan jelölteket előztem meg, akik előzőleg tőlem sokkal nagyobb teret kaptak a különféle vitaműsorokban, beszélgetésekben és sajtótermékekben. Ebből is nyilvánvaló, hogy engem nem vettek annyira komolyan, mint amennyire komolyan kellett volna venniük. Ennek dacára sikerült elérni, s túllépni a lélektani határnak is számító 5 százalékos küszöböt. Bár ennek nagyon örülök, hozzáteszem: ebben az államfőválasztásban kissé nagyobb lehetőség is volt. Még nagyobb számban kellett volna részt vennünk a szavazáson, mert vannak még kiaknázatlan tartalékaink – a részvételünket illetően akad még javítanivalónk! Egyrészt az országos részvételi arány sem volt olyan magas, mint azt előzőleg jelezték a közvélemény-kutatások, másrészt a felvidéki magyarság is még jobban megmutathatta volna, hogy igenis itt van Szlovákiában, nem leírható. Ami itt történik a kisebbségi politikában, illetve Dél-Szlovákia lemaradása tekintetében, a még nagyobb részvételünket kívánta volna meg. Olyan változásra van szükség, ami azt eredményezheti, hogy úgy a felvidéki magyarságnak, mint más itt élő nemzetiségeknek is a jelenleginél jobb feltételeket kell majd biztosítani. Ahogy ezt a kampányom során is hangsúlyoztam: Dél-Szlovákia felzárkóztatása, az önkormányzatiság, a kétnyelvűség, a kisebbségi kultúra és oktatás kérdésének továbbra is terítéken kell maradnia!“ – értékelte eredményét és a részvételt Szlovákia első magyar államfőjelöltje.

Bárdos Gyula hozzáfűzte: reméli, hogy a második körbe bejutó Andrej Kiska is fontosnak tartja majd a felvázolt célokat. „Meg kell várnunk, hogy ő e téren a következő két hétben milyen ötletekkel, javaslatokkal, ajánlatokkal rukkol elő, ha a felvidéki magyar választópolgárok támogatását is meg szeretné szerezni. Elsősorban tehát Kiskától várom, hogy mondja ki, miként képzeli el a velünk, azaz a szlovákiai nemzetiségekkel történő előrelépést szolgáló együttműködést, mert a jelenlegi helyzet már tarthatatlan. Pedig egy ország demokráciájának a fokmérője az, hogy abban hogyan érzik magukat a kisebbségek, milyenek a számukra biztosított jogok” – mondta.

„Bevallom, számomra nagy kérdőjel Kiska személye, akit nem ismerek, ám részünkről jogos óhaj, hogy közölje a velünk kapcsolatos látásmódját: miként képzeli a kisebbségek képviselőinek teljes értékű emberként való létezését Szlovákiában. Úgy vélem, hogy most a labda nem a mi térfelünkön van. Én senkit sem fogok felszólítani arra, hogy mit tegyen. Már túl vagyunk azon az időszakon, amikor mindenki mindig csak a felvidéki magyaroktól várta el azt, hogy segítsen valakinek. Most nekünk van szükségünk a támogatásra azért is, mert óriási mértékű a fogyásunk és a lemaradásunk, ami megkívánja a mielőbbi hatékony lépéseket. Hangsúlyozom: azokra nem az MKP vagy más párt, hanem a felvidéki magyar közösség szempontjából van szükség! Jogos elvárásunk, hogy problémáinkkal, jövőnkkel kapcsolatban megfogalmazza a saját véleményét az, aki magát demokratának tartja, és minden Szlovákiában élő polgárnak az államfője akar lenni“ – hangsúlyozta az államfőjelölt.

Bárdos Gyula köszöni mindazok támogatását, akik már megértették az általa gyakorta hangoztatott üzenetet, korparancsot. Egyúttal további összefogásra szólítja fel a felvidéki magyarokat. „Köszönetet mondok mindazoknak, akik szombaton az urnákhoz járultak, és nekem szavaztak bizalmat. Köszönet az MKP-nak, a civil szervezeteknek, külön a Csemadoknak minden segítségért. A választást megelőző időszak nekem nagyon sokat adott. Rengeteget tapasztaltam, tanultam, és ami a legfontosabb, éreztem, láttam az összefogásunk iránt megnyilvánuló igényt. Ha a továbbiakban csökken a széthúzás, sikerül tisztázni a köztünk lévő véleménykülönbségeket, és legalább a fontos kérdésekben egy kerekasztal mellett közös nevezőt találunk, akkor a jövőben a többségi nemzet képviselőivel nagyobb esélyünk lesz olyan párbeszédet folytatni, ami a felvidéki magyarság felemelkedését szolgálja. Továbbra is tehát a széthúzás helyett az összefogásunkért kell munkálkodni” – szögezte le. „A folytatásból is szeretném kivenni a részemet. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a felvidéki magyarság méltó módon élhessen a szülőföldjén, jogbővítésekre kerüljön sor, és a következő időszakokban, a következő nemzedékek számára is lehetővé váljon az, hogy a szülőföldünkön magyarként tudjunk létezni. Ezen célok teljesítéséhez kérem az illetékesek további támogatását“ – tette hozzá.

A március 29-én esedékes második forduló kapcsán elmondta: a következő két hétben valószínűleg az eddiginél durvább kampányra számíthatunk, hiszen már teljesen élesben folyik majd a küzdelem a két jelölt között. „Aki a felvidéki magyarság jogos elvárásaival kapcsolatban pontosan, számunkra tetsző módon megfogalmazza a véleményét és javaslatait, az a maximális támogatásunkra számíthat a sorra kerülő kemény harc során. Én már az első körben is nagyobb részvételt vártam, és remélem, hogy a második körben maximálisan kihasználjuk majd a lehetőséget, még nagyobb számban járulunk majd az urnákhoz” – fogalmazott.

Bárdos Gyula egyúttal reményét fejezte ki, hogy az elért eredmény, az 5 százalékos lélektani határ átlépése pozitívan befolyásolja majd a következő szavazások végeredményeit és felrázza a hazai magyarságot. „Minden választás ugyanis legitim módon ad lehetőséget a jelölteknek arra, hogy megfogalmazzák önmagukat, támogatottságot szerezzenek. Nagyon fontosnak tartom a májusban sorra kerülő európai parlamenti, az ősszel esedékes önkormányzati és az azt követő parlamenti választásokat is. Úgy látom, hogy megmozdult az állóvíz Szlovákiában. Akár Robert Fico, akár Andrej Kiska nyeri az államfőválasztást, az országban mindenképpen komoly változás lesz, hiszen a kocka el van vetve. A pozitív változásokat előidéző események során mi, felvidéki magyarok mindig a jó oldalon szeretnénk állni“ – szögezte le.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.