Baránek: itt az idő, hogy hagyományos párttá nőjék ki magukat az Egyszerű Emberek
„Az önkormányzati vagy megyei választásokat a pártstruktúrák nyerik meg. Erre valók a helyi struktúrák“ – fogalmazott Ján Baránek politikai elemző, aki szerint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) eleddig abból profitált, hogy Szlovákia egyetlen választói körzet. Véleménye szerint ugyanakkor még a mai politika is a politikus és a választó kapcsolatára épül.
Az Igor Matoviè vezette mozgalomból széleskörű polgári mozgalomnak kellene alakulnia. Az elmúlt hétvége folyamán egy ilyen mozgalom megalakulásáról vitáztak egymással a mozgalom jelenlegi és egykori parlamenti képviselői, azok asszisztensei, illetve parlamenti képviselőjelöltjei is.
Amint azt Jozef Viskupiè, az O¼aNO parlamenti képviselője elmondta, a legközelebbi személyekkel folytatott eszmecseréről volt szó. „Szimpatizánsaink lehető legátfogóbb úton történő beazonosítását kíséreljük meg. Ennek több módja is van. A struktúrák őskori módszernek bizonyulnak, ami egy polgári társulás vagy egy politikai párt működésének módozatait illeti“ – jelentette ki.
Viskupiè szerint arról van szó, hogy a mozgalom működése gyors, hatékony és autentikus legyen, illetve, hogy a régiókban működhessen. Az O¼aNO-ban azon dolgoznak majd, hogy milyen statútummal rendelkezzen a mozgalom, valamint adott esetben fenntartják-e majd a regisztrált szimpatizánsi kör valamely formáját, a tagságig bezárólag. „Arra keressük a válaszokat, hogy milyen legyen a mozgalom álláspontja, meghatározása, prioritásai. Egyúttal azt szeretnénk, hogy az eddigieknél rugalmasabban tevékenykedjünk a régiókban“ - mondta.
Viskupiè szerint a felsoroltak nem számítanak újdonságnak a mozgalom berkein belül, s nem is Andrej Danko házelnök a politikai pártok nyilvántartásba vételének és választásokon való elindulási feltételeinek szigorítását célzó törekvéseire való reakcióként értendőek. „Már hosszabb ideje fontolgattuk mindezt. Prioritásaink egyike a régiós szerepvállalás. Hétvégi találkozónkkal egy olyan folyamatot indítottunk el, amely az egész választási ciklus folyamán folytatódni fog“ – szögezte le Viskupiè, aki szerint fontos lenne, hogy minél előbb eljussanak a megoldásig.
