Bankautomata-fosztogatás: volt rendőr az egyik elkövető
Hétfőn vizsgálati fogságba helyezték azt a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy zöldcsütörtökön több bankautomatát kifosztottak a Kassai és az Eperjesi kerületben. Érdekes, hogy bár a Szlovák Takarékpénztár 14 bankautomatáját rabolták ki, a vizsgálótiszt eddig csak 10 automata kifosztása miatt kezdeményezett vádemelést Daniel J., Dušan H. és Marek L. ellen. Ez azt jelentheti, hogy további gyanúsítottak is vannak, de őket egyelőre nem sikerült kézre kerítenie a rendőrségnek – mutatott rá a Èas.sk portál.
Az automatákból megközelítőleg 1,7 millió euró tűnt el. A tettesek nem rongálták meg a szerkezeteket, tehát valószínűleg ismerték az összes szükséges kódot és jelszót. A rendőrség jelenleg egyebek mellett azt is vizsgálja, hogy juthattak hozzá ezekhez az elkövetők. Az adatokat ugyanis elméletileg csak az automaták feltöltését végző biztonsági cég ismerheti.
A rendőrség egyelőre nem hozott nyilvánosságra részleteket. „A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) nyomozásával kapcsolatos műveletek folyamatban vannak, ezért jelenleg nem közölhetünk részleteket az esettel kapcsolatban “ – mondta Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Èas.sk információi szerint a trió egyik tagja, a 36 éves Daniel J. volt rendőr, Regeteruszkáról származik, 2000-ben elbocsátottak a rendőrség kötelékéből. Az okokra a lap nem térki. Néhány napja a rendőrség speciális alakulatának tagjai átkutatták a férfi regeteruszkai házát. Daniel. J. egyébként nem itt él. Az ingatlant örökölte.
A vizsgálati fogságba helyezett férfiak büntetett előéletűek, mindhárman Kassáról vagy annak környékéről származnak. Pénteken járőröző rendőrök a Poprádi járáshoz tartozó Szvitben figyeltek fel a férfiakra, akik úgy tettek, mintha a Szlovák Takarékpénztár egyik bankautomatáját töltenének fel készpénzzel. Miután a rendőrök megállapították, hogy a biztonsági őrnek öltözött férfiak autóján, egy fehér Škoda Fabián lopott pozsonyi rendszám van, a városhoz közeli autópályán megállították őket. Az autóban több páncélkazettára bukkantak, az egyikben 200 ezer euró volt. Mindössze ennyi került elő a megközelítőleg 1,7 millió euró értékű zsákmányból. Ha a rendőrségnek nem sikerül kinyomozni a fennmaradó összeg hollétét, a biztosító megtéríti a Szlovák Takarékpénztár kárát.