2017. október 12., 15:39

Babiš-ügy: Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Emlékezet Intézete javára döntött

KASSA. Az Alkotmánybíróság az úgynevezett Babiš-ügyben, tehát a kommunista rezsim idején Ján Babiš és az Állambiztonsági Szolgálat közötti együttműködés ügyében, a mai napon a Nemzeti Emlékezet Intézete javára döntött. A taláros testület ezzel megsemmisítette az alsóbb szintű bíróságok ítéletét, mely szerint a szlovákiai születésű Andrej Babišt, a cseh ANO mozgalom elnökét, a cseh koalíciós kormány tagját jogtalanul tartják számon az egykori csehszlovák kommunista titkosszolgálat ügynökeként, egyben új eljárást rendelt el az ügyben.
201710121546200.0000000000000000000000000000000000000000000000001a_babis.jpg

Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) fellebbezésére hozott döntést az ügyben. Az ÚPN kezeli a volt csehszlovák állambiztonsági hivatalnak (ŠtB) Babišra vonatkozó dokumentumait. Ezek egy részét ugyan megsemmisítették, de 12 megmaradt irat - az ÚPN szerint - Babiš ügynökmúltját bizonyítja. A dokumentumok szerint ugyanis Andrej Babiš 1980-ban az ŠtB informátorává vált, majd két évvel később Bureš fedőnéven ügynökként beszervezték.

Babiš mindezt kitartóan tagadta, s a pozsonyi kerületi bíróság 2015-ös ítéletében is azt állapította meg, hogy nem volt az ŠtB önkéntes titkos ügynöke.

Az alkotmánybíróság csütörtöki ítélete szerint a Legfelsőbb Bíróság (NS) és a Pozsonyi Kerületi Bíróság (KS) korábbi döntései során sérült a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) a bírósági védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való joga.

Az ANO cseh politikai mozgalom vezetője ugyanis korábban személyiségi jogok védelme címén feljelentést tett az ÚPN ellen. A pozsonyi járási és kerületi bíróságok úgy döntöttek, az intézmény Babišt jogtalanul tartotta nyilván az Állambiztonsági Szolgálat (ŠtB) ügynökeként. A döntés elleni fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság elutasította, ezért az ÚPN alkotmánybírósághoz fordult.

Az Alkotmánybírósága a Legfelsőbb Bíróság és a Pozsonyi Kerületi Bíróság döntését hatályon kívül helyezte, majd további tárgyalás végett visszautalta az illetékes kerületi bíróságnak.

Az alkotmánybíróságon az ÚPN a bírósági védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való jog hiányát kifogásolta az alkotmányra, az Alapvető Emberi Jogok Egyezményére és Az alapvető emberi jogok és szabadságjogok védelméről szóló megállapodásra hivatkozva. Az ÚPN szerint a Legfelsőbb Bíróság döntése jogtalan volt, az eljárás pedig „számos különös és szokatlan körülmény” kísértében zajlott.

A döntést Orosz Ladislav elnöklete, valamint Ludmila Gajdošíková és Mészáros Lajos alkotmányjogászok részvétele mellett az Alkotmánybíróság II. szenátusa hozta meg. A döntés meghozatalánál Babiš nem volt jelen.

Babiš most a minisztériumot perli majd

A csütörtöki ítélettel szemben fellebbezésnek nincs helye, az ügy visszakerül a pozsonyi kerületi bírósághoz. Az alkotmánybíróság egyben megállapította, hogy Babišnak neve tisztázásához többé nem az ÚPN-nel, hanem a szlovák belügyminisztériummal szemben kell pereskednie.

Babiš első reagálásában elmondta: bepereli a minisztériumot, és mint fogalmazott, ismét meg fogja nyerni a harcot.

ÚPN: áttörő az alkotmánybíróság döntése

A Nemzeti Emlékezet Intézete szerint „az alkotmánybíróság döntése gyakorlatilag áttörő jelleggel bír, a bíróságoknak a volt Állambiztonsági Szolgálat alkalmazottaival vagy ügynökeivel kapcsolatos összes eddigi döntésére hatással van. Mégiscsak kiderül az igazság” – nyilatkozta az újságíróknak Ondrej Krajòák, az ÚPN igazgatótanácsának elnöke.

Az ÚPN jogi képviselője, Pavol Poláèek szerint az alkotmánybíróság döntése több szempontból is áttörő és széles társadalmi hatással bír. „Elsősorban a Nemzeti Emlékezet Intézetét mentesíti az összes bírósági eljárástól, tehát az intézet ezután valamennyi idejét a munkájának szentelheti, efféle kellemetlen és nehéz bírósági ügyek már nem fogják terhelni”.

Mint mondta, ha bármelyik vitás ügy ismét visszakerül a pozsonyi bíróságkora, az köteles lesz a panaszt elutasítani. Babiš dönthet, él-e személyiségi panasszal esetleg egy másik intézménynél.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.