2016. március 27., 14:03

Ázsiai és szlovák turistákat szállító szlovák buszokra lőttek Rómában

RÓMA, POZSONY. A szlovák külügyminisztérium megerősítette azokat az értesüléseket, miszerint március 26-án, szombaton lövéseket adtak le az olasz fővárosban, Rómában egy eperjesi busztársaság járművére. Amint azt Peter Stano, a külügyi tárca szóvivője a TASR hírügynökséggel közölte, a lövöldözés idején senki sem tartózkodott a buszban. Későbbi tájékoztatásból az is kiderült, hogy a busztrásaság nem egy, hanem összesen 3 járművére adtak le lövéseket, s azok egyike szlovák állampolgárokat szállított.
201603271326390.COLOSSEO_2.jpg

A történtek kivizsgálásával jelenleg az olasz rendőrség foglalkozik. „Sejtései alapján vélhetően vandalizmusról van szó, mivel több külföldi jelzésű buszokra leadott lövésekkel kapcsolatos esetről is tud" – közölte Peter Stano, a szlovák külügyminisztérium szóvivője, aki megerősítette, hogy a rendőrség az incidens helyszínéül szolgáló terület elhagyását tanácsolta a busz sofőrének.

Az esetről a Denník N napilap adott hírt internetes kiadásában még szombaton késő este. „Az autóbusz kínai turisták egy csoportját szállította a római Colosseumhoz, amikor a parkolón a jármű két ablakát és annak oldalát találat érte" – adta hírül március 26-án a dennikn.sk. A busztársaság tulajdonosára hivatkozva a lap online kiadása közölte, hogy állítólag Róma több pontján, valamint Firenzében és Pisában is lövések értek külföldi jelzésű autóbuszokat.

Tomaga: 3 gépjárműre adtak le lövéseket – az egyikben szlovák állampolgárok utaztak – sérült nincs

A római Colosseum közelében a szlovák busztársaság összesen három gépjárművére – két buszra és egy ún. egyterűre (MPV) – adtak le lövéseket, összesen 4 alkalommal –tájékoztatta a TASR hírügynökséget Juraj Tomaga, a szlovák külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője.

„A lövöldözés csupán anyagi károkat okozott, egyetlen szlovák állampolgár sem sérült meg" – fűzte hozzá Tomaga. „Az egyik autóbuszban szlovák állampolgárok utaztak, míg korábban ázsiai turistákat szállító szlovák busz parkolt a helyszínen" – mondta el Tomaga.

A szlovák diplomácia értesülései szerint a történtekért vandálok egy csoportja tehető felelőssé, mely csoportnak kifejezetten olyan szlovák, lengyel és cseh társaságok autóbuszai kerülnek célkeresztjébe, amelyek ázsiai turistáknak kínálják fel szolgáltatásaikat.

Megosztás