2019. július 9., 14:48

Az úzvölgyi katonai temetőről is tárgyalt Szijjártó Péter román kollégájával

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalásokat folytatott Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával a Magas-Tátrában fekvő, felvidéki Csorba-tó mellett.

melescanu-szijjarto.jpg
Fotó: Szabó Árpád
A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter megerősítette, hogy Magyarország továbbra is arra törekedne, hogy a két ország "kapcsolatrendszere visszatérjen a kölcsönös tisztelet és a pozitív dinamika talajára", mert ez lenne a jobb mind Magyarországnak, mind Romániának, de mindenekelőtt ez lenne a legjobb az erdélyi és a székelyföldi magyarságnak is.

A magyar külügyminiszter román kollégája segítségét kérte abban, hogy az úzvölgyi katonai temetőről szóló szakértői egyeztetések folytatódjanak, és még júliusban kerüljön sor a két szakértői csapat helyszíni szemléjére a temetőben.

A nemrégiben elfogadott új közigazgatási törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte a román külügyminisztert,a törvénybe kerüljön vissza az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az a korábbi szerzett joga, hogy ha 20 százalék alá csökken egy adott területen a kisebbségi arány, akkor is illessék meg az anyanyelvi használati jogok a kisebbséget.

Végezetül Szijjártó Péter arra kérte Teodor Melescanut: a romániai bíróságok fejezzék be azt a gyakorlatukat, hogy több millió forintos bírságokat szabnak ki magyar tisztségviselőkre anyanyelv- és szimbólumhasználat miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.