2014. augusztus 22., 17:31

Az ukránok valószínűleg nem jönnek el az SZNF-ünnepségre

POZSONY. Az ukrán fél még mindig nem jelezte részvételi szándékát a szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeken, amelyek a jövő héten zajlanak Besztercebányán.

Stanislav Mièev, a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának igazgatója, az ünnepségek főszervezője feltételezi, hogy a jelenlegi ukrajnai helyzet miatt a rendezvényen senki sem képviseli majd Ukrajnát.

Az ünnepségre Ivan Gašparoviè volt köztársasági elnök még májusban meghívta azoknak az országoknak az államfőit, melyek részesei volta Szlovákia felszabadításának 1944-ben és 1945-ben. A besztercebányai rendezvényre Vladimír Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök is kapott meghívót.

Az oroszok már bejelentették, hogy Putyin helyett az ünnepségekre Szergej Sojgu védelmi miniszter érkezik. Ahogy ma Mièev elmondta, Miloš Zeman cseh és Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök már jelezte részvételét. Az ünnepségen Fehéroroszország külügyi államtitkára is megjelenik. Meghívást kapott Ursula von der Leyen német védelmi miniszter is, de visszajelzés egyelőre nem érkezett – tette hozzá.

Az augusztus 29-én Besztercebányán megrendezésre kerülő rendezvény összköltsége több mint 445 ezer euró. A legmagasabb közjogi méltóságok mellett külföldi vendégek, nagykövetek és diplomaták, a fasizmus elleni harc külföldi és hazai résztvevői is rész vesznek a megemlékezésen.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.