2011. február 7., 18:39

Az újszülött súlya összefügg az anyai életkorral

NEW YORK. Az idősebb anyáknak nagyobb valószínűséggel születik nagy súlyú gyermeke, míg a kisebb súlyú újszülöttek gyakoribbak a fiatal anyukák körében - állapították meg holland kutatók.
NEW YORK. Egyre több nő szül 35 éves kor fölött, az amerikai Pew Kutatóközpont legfrissebb adatai szerint míg 1990-ben csak 9 százalék volt az ilyen szülések aránya az Egyesült Államokban, addig 2008-ban már 14 százalék.

Fotó: internet


Rachel Bakker, a rotterdami Erasmus Orvosi Központ munkatársa kutatócsoportjával 8568 holland nő egészségügyi adatait tanulmányozta, akik 2002 és 2006 között szültek. Az újszülöttek átlagos testsúlya 3500 gramm volt, körülbelül 5 százalékuk 2500 grammnál kisebb, szintén mintegy 5 százalékuk pedig 4500 grammnál nagyobb testsúllyal született.
A korosztályonkénti bontásból kiderül, hogy a 30-35 éves korú anyák 4 százalékának született gyerekeke kis súllyal, míg a 25 év alatti kismamáknál 7 százalék volt ennek gyakorisága. 4500 grammnál nagyobb súllyal született a 25 év alatti anyák 3 százalékának, a 30-35 év közöttiek 6 százalékának és a 40 fölötti anyák mintegy tíz százalékának gyereke.
Az újszülött túl kicsi és túl nagy súlyának egyaránt egészségügyi kockázatai vannak későbbi életükben.
A tanulmány a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szakfolyóirat online kiadásában jelent meg. (MTI/Reuters)
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.