2016. november 16., 19:38

Az új évtől már nem Érsek Árpádhoz tartozik a regionális fejlesztés

POZSONY. Gyengül Érsek Árpád hatásköre. A regionális fejlesztéssel kapcsolatos feladatok koordinációja 2017-től ugyanis a közlekedési minisztériumból a kormányhivatalhoz kerül át – derül ki a kompetenciatörvényre vonatkozó módosító javaslatból, amelyet ma hagyott jóvá a kormány. A kabinet a parlamentnek azt javasolja, hogy a jogszabályt gyorsított eljárásban vitassa meg, mert a módosításnak már 2017. január 1-től hatályba kell lépnie.
201611161836340.00000000001a_ersek.jpg

"Mivel a regionális különbségek kiiktatása és a legkevésébé fejlett járások ezzel kapcsolatos támogatása horizontális tevékenységnek számít, úgy tűnik, hogy a gyakorlat alapján megfelelőbb lesz a regionális fejlesztés előkészítésének koordinációját áttenni a kormányhivatal hatáskörébe, amely feladata egyebeken kívül az ország szociális és gazdaságpolitikája biztosítására vonatkozó alapvető intézkedések előkészítésének koordinációja" – magyarázta javaslatában annak beterjesztője, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.

„A közlekedési és építkezési minisztérium a jövőben is minden tőle telhetőt elkövet majd annak érdekében, hogy besegítsen a regionális fejlesztésbe. Elsődleges célunk a közlekedési infrastruktúra kiépítése és Szlovákia valamennyi régiójában a minőségi közlekedési összeköttetés biztosítása“ – fejtette ki  Érsek Árpád közlekedési, építkezési és regionális fejlesztési miniszter, aki ezután tehát kisebb jogkörökkel és vélhetően ezzel arányosan kevesebb pénzzel is rendelkezik majd.

A kormány egyúttal a járási hivatalok hatáskörének a regionális fejlesztés területével való kibővítését javasolja, ami lehetővé tenné az eddiginél intenzívebb bevonásukat a legkevésbé fejlett járásokra vonatkozó akciótervek előkészítésébe és megvalósításába.

"Ennek kapcsán javasolja a legkevésbé fejlett járás fejlesztésével foglalkozó tanács tagjainak egy személlyel történő bővítését, aki a járási hivatal elöljárója lesz" – tette hozzá a beterjesztő.

A hatáskörök átruházása után a közlekedési tárca neve is megváltozik. Az eredeti közlekedési, építkezési és regionális fejlesztési tárcát (MDVRR) közlekedési és építkezési minisztériummá (MDV) nevezik át.

Megosztás