Az ügyészség vizsgálja, hogy lefizették-e a pozsonyi városi képviselőket
Az ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a múlt heti városi önkormányzati ülés során, amikor a képviselőknek beterjesztették az említett általános érvényű rendeletről (VZN) szóló javaslatot, egyesek a teremben és a terem előtt is arról suttogtak, hogy a rendeletet nem támogató képviselőket lefizették.
"Akkor egy-egy képviselő esetében 20, majd 50 ezer euróról beszéltek. A főügyészségnek ki kell vizsgálni, hogy a képviselőket valaki tényleg lefizette-e vagy sem" – hangsúlyozta Dragun, hozzátéve: beszélt olyan képviselőkkel, akik a rendeletjavaslatot nem támogatták.
Azt suttogják, hogy a szerencsejáték-lobbi pénzeli a képviselőket
"Megkérdeztem tőlük azt, hogy elfogadtak-e kenőpénzt, s azt mondták, hogy a saját lelkiismeretük és tudásuk szerint szavaztak. Azt suttogják, hogy a szerencsejáték-lobbi pénzeli a képviselőket azért, hogy ne támogassák ezt a rendeletet. Ha ez igaz és lefizették őket, akkor üljenek be a börtönbe. Ha pedig ez nem igaz, akkor büntessék meg azokat, akik efféle hazugságokat terjesztenek!" – mondta Dragun, hozzátéve, hogy a feljelentésében az önkormányzati képviselők által nyilvánosan és a közösségi hálón tett kijelentésekre hivatkozik.
Andrea Predajòová, a Főügyészség szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta: a feljelentést szerdán kézbesítették a főügyészségnek, s azzal majd törvényes módon foglalkoznak.
Martin Borgu¾a pozsonyi városatya szerdán elmondta, hogy ő is feljelentést tett kenőpénz elfogadása miatt ismeretlen elkövető ellen. Ahogy a feljelentésben olvasható: a javaslatról szóló szavazás után azonnal szárnyra kaptak a városi képviselők állítólagos megvásárlásáról szóló híresztelések.
"Olvastam a Draguna úr által írottakat, ő azt mondta, hogy híreszteléseket hallott a kenőpénzekről. Szerinte azokat kellene megbüntetni, akik hagyták magukat korrumpálni. Ha pedig ez nem igaz, akkor azokat büntessék meg, akik ilyen hazugságokat terjesztenek. Egyetértek ezzel az állásponttal" – mondta az újságírók előtt Martin Chren, a Bratislava Inak (Pozsony másként) képviselői frakció tagja, aki múlt héten csütörtökön szintén nem szavazott a szerencsejátékok pozsonyi betiltására.
Összesen 136 139 aláírást gyűjtöttek össze
A Pozsonyban jelenleg működő közel 300 játékterem tehát nem tűnik el a fővárosból – így határoztak a pozsonyi városatyák a múlt heti testületi ülésükön.
A vonatkozó rendeletet az önkormányzatnak kétharmados többséggel kellett volna megszavazni, amire azonban nem került sor. A javaslat mellett a jelenlevő 41 képviselő közül csak 24-en szavaztak. Egy voks hiányzott az elfogadásához. A képviselők így nem tettek eleget a petíciós bizottság kérelmének, amely petícióban kérte a szerencsejátékok betiltását a fővárosban, s ennek érdekében 8018 petíciós íven összesen 136 139 pozsonyi polgár aláírását gyűjtötte össze. Azok közül 98 118 aláírás volt érvényes.
A javaslat szerint az összes pozsonyi szállóban, motelben, panzióban, különféle szolgáltatásokat nyújtó épületekben, kulturális létesítményekben... bezárták volna a játéktermeket, és lakóházakban sem működhettek volna. Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármester hétfőn kijelentette: azt akarja, hogy a vonatkozó rendeletről a képviselők újból szavazzanak.