2018. április 9., 13:01

Az ügyészség indítványozta Antonino V. kiadatási letartóztatását

A kassai kerületi ügyészség indítványozta Antonino V. kiadatási letartóztatását. Az olasz vállalkozó ellen kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás Olaszországban, egy velencei bíróság korábban európai elfogatóparancsot adott ki ellene.

201804050712470.antonino-vadala-clanokW.jpg

„Az európai elfogatóparancs eredetijét és a többi szükséges okmányt a kiadatási letartóztatásra vonatkozó indítvánnyal együtt továbbítottuk a kassai Kerületi Bíróságnak” – számolt be róla hétfőn Milan Filičko ügyészségi szóvivő.

A kerületi bíróság csak azután dönthet az indítványról, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntést hoz a vádlott által az előzetes letartóztatás ellen benyújtott panasz ügyében. Amennyiben a bíróság elfogadja az ügyészség indítványát, folytatódik az ügyészi vizsgálat, melynek eredményeképpen döntés születik arról, hogy végrehajtják-e az európai elfogatóparancsot és kiadják-e az illetőt Olaszországnak – magyarázta Filičko.

Olaszországban illegális drogkereskedelem és drogkereskedelemmel foglalkozó bűnbandában való részvétel miatt indítottak eljárást a vállalkozó ellen. „A vád szerint Antonino V. 2013 decembere és 2015 decembere között társaival nagy mennyiségű kokaint csempészett Dél-Amerikából Európába“ – tájékoztatott márciusban Filičko.

Az európai elfogatóparancs mellett a vállalkozót már pénzmosással is gyanúsítják – közölte hétfőn az ügyészségi szóvivő, hozzátéve: a kiadatási letartóztatással biztosítani akarják a vádlott jelenlétét, és meg akarják akadályozni az elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárás ellehetetlenítését.

A rendőrség március 13-án vette őrizetbe a 42 éves Antonino V.-t, két nappal később a kassai kerületi bíróság bírója elrendelte előzetes letartóztatását. A vádlott panaszt emelt a bírósági határozat ellen.

Az olasz vállalkozó szlovákiai kapcsolatairól és tevékenységéről Ján Kuciak, a meggyilkolt oknyomozó újságíró is írt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.