Az SNS jelöltje, Anton Šafárik került a szlovák titkosszolgálat élére
Šafárikról nem lehet sokat tudni, mert eddig még sosem tevékenykedett a titkosszolgálat kötelékében. A biztonsági alakulatokkal azonban már kapcsolatban állt II. János Pál pápa Pozsony-Ligetfaluban tett legutóbbi látogatása során. Róla az is köztudott, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Önkéntes Alakulatának az elnöke volt Szlovákiában. Ez az alakulat a betegeknek, a szükséghelyzetben levőknek és a magányosoknak segít, valamint kórházakkal és hospice-házakkal is együttműködik, illetve támogatja azok munkáját.
Šafárik a szlovák titkosszolgálat (SIS) nyolcadik igazgatója lesz. A SIS első igazgatója Vladimír Mitro azonban kétszer állt a titkosszolgálat élén. Mitrón kívül azt Ivan Lexa és négy napig Rudolf Žiak, továbbá Ladislav Pittner, valamint Jozef Magala, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) jelenlegi igazgatója és Karol Mitrík, az Állami Számvevőszék (NKÚ) főnöke is vezette. Šafárik igazgatói posztra történő kinevezésével véget ér Ján Valko megbízatása.
Šafárik nem egyedüli jelöltje a mélynemzetieknek a biztonsági alakulatoknál. Ellenkezőleg, azoknál a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyre nagyobb befolyásra tesz szert. Például a katonai hírszerzés élére Pavel Malèeket nevezték ki igazgató-helyettessé. Danko pártja változtatást ért el az országos rendőrkapitány-helyettesi poszton is, ahol ebben a hónapban Milan Luèanskýt az a Jaroslav Málik váltotta, aki eddig igazgatóként az SZK Országos Rendőrkapitánysága Specializált Szolgáltatásokat Nyújtó Szakosztályát vezette.