2019. július 4., 12:00

Az SIS a hibrid fenyegetésekre figyelmeztet

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) szokásos éves jelentésében, melynek egy részét a napokban hozták nyilvánosságra, a hibrid fenyegetésekre figyelmeztet. Erről Juraj Tomaga, a szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma sajtóosztályának vezetője tájékoztatta a TASR hírügynökséget szerdán.

kibertamadas-malta.jpg
Fotó: Sonline

Az SIS jelentése szerint az euro-atlanti közösség olyan propagandatevékenységek céltáblájává vált, amelyek elsődleges célja az EU és a NATO egységének meggyengítése, valamint az egyes tagállamokon belül a belpolitika és a társadalmi légkör befolyásolása. Ezeket a tevékenységeket az úgynevezett alternatív médián keresztül bonyolítják le. Utóbbiak hamis híreket és dezinformációkat terjesztenek az EU és a NATO lejáratásának céljából, megbízhatatlan, az egyes tagállamok nemzeti érdekeit károsító szervezetekként állítva be ezeket. A jelentés a fent leírt tevékenység másik céljaként a társadalmi-gazdasági, etnikai és vallási csoportok közötti ellentétek elmélyítését említi.

Az SIS jelentése szerint Szlovákiát egyelőre nem érte ilyen típusú, jelentősebb támadás, ahogy nagyobb szabású kibertámadás sem.

A titkosszolgálat nem számolt be arról sem, hogy a szlovákiai szélsőségesek közvetlen külföldi támogatást élveznének.

„Az SIS értékelése, miszerint a Szlovák Köztársaság eddig nem volt kitéve egy intenzív, kifejezett célt követő hibrid hadjáratnak, még nem jelenti azt, hogy kielégítő lenne a helyzet. Az orosz diplomata kiutasítása, illetve a külügyminisztérium ellen irányuló tavalyi kibertámadás arra engednek következtetni, hogy erősíteni kell az államnak és a társadalomnak az efféle fenyegetésekkel szembeni ellenálló képességét” – hangsúlyozta Tomaga.

Az SIS a jelentésében konkrétan nem tüntette fel, ki követte el a tavalyi támadásokat. Ugyanakkor külön figyelmet szentelnek az Oroszországi Föderációnak és Kínának.

A titkosszolgálat szerint Moszkva Szlovákiában is gyengíteni próbálta az Oroszországgal szemben nyíltan szkeptikus vagy bíráló erőket. Emellett igyekezett Szlovákiát a közeli szövetségeseként feltüntetni a hazai és a külföldi közönség előtt, vagyis „olyan NATO- és EU-tagállamként, amely érti és tiszteletben tartja az orosz érdekeket is”. Kína is megpróbálta a saját javára formálni a közvéleményt az EU egyes tagállamaiban.

Az SIS a hibrid fenyegetésekkel összefüggésben intenzíven együttműködött az EU-val és a NATO-val.

A külügyi tárca a jelentésre reagálva emlékeztetett: egy biztonsági stratégiai dokumentum keretében már 2017-ben figyelmeztettek ezekre a fenyegetésekre, 2018-ban pedig egy koncepciót is kidolgoztak a hibrid fenyegetések elleni küzdelem témakörében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.