2011. május 12., 10:17

Az SDKÚ megvétózta Paluda jelölését a Nemzetbiztonsági Hivatal élére

POZSONY. Továbbra sem tudni, ki lesz a Nemzetbiztonsági Hivatal új igazgatója. Az SDKÚ-DS ugyanis a tegnapi frakcióülésén elutasította Peter Paludát, az SaS jelöltjét annak ellenére, hogy Iveta Radièová miniszterelnök támogatta őt.

A legnagyobb kormánypárt nem indokolta, mi a kifogása Paluda ellen. Jozef Mikuš, a frakció elnöke csak annyit közölt a médiával, hogy a többség nem támogatta a jelölést. Peter Paluda nem titkolta csalódottságát az SDKÚ döntése miatt. „Nem tetszett a módszer, még csak el sem hívtak a tárgyalásra, így nem is tudom, mi a kifogásuk“, nyilatkozta. Mikuláš Dzurindának, az SDKÚ elnökének Paluda szerint nem tetszett, hogy nem pártja befolyása alá kerülne a Nemzetbiztonsági Hivatal. Háttérinformációk szerint ráadásul Paluda közel áll Daniel Lipšic belügyminiszterhez is, s ennek szintén köze lehet az SDKÚ döntéséhez.

A Nemzetbiztonsági Hivatal elnöki posztja a koalíciós egyezség értelmében az SaS-t illeti meg. Richard Sulík pártelnök kijelentette, őt is érdekelni fogja, hogy az SDKU miért nem támogatja Paludát. Sulík hozzátette, ha a legnagyobb ellenzéki párt kifogásai ésszerűek lesznek, készek újabb jelöltet állítani. A házelnök szerint azonban, Paluda tisztességes ember, aki szerinte nagyon jól be tudná tölteni ezt a posztot.

Az SDKÚ-n kívül már a többi koalíciós párt sem áll ki teljesen Paludáért. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke óvatosságra int, mert „mindenféle információk keringenek a háttérben”. Paluda az egyik legnagyobb bírálója a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Štefan Harabinnak.

Az SaS-nek már a második jelöltje bukott meg. Az előzőt, Ján Stanót azért utasították el a koalíciós pártok, mert abban az időben dolgozott a Szlovák Információs Szolgálatban, amikor azt Ivan Lexa vezette.

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.