2018. október 19., 14:42

Az SaS nem ajánlja az államfőnek a Lex Csallóköz aláírását

Az SaS felszólította Andrej Kiska államfőt, hogy ne írja alá a Lex Csallóközről szóló törvényt, amelyet kedden fogadott el a parlament alkotmányos többséggel. Anna Zemanová parlamenti képviselő szerint a törvény csak káoszt hozna a vízvédelembe. „A törvény megváltoztatná a tárcák hatáskörét, és kiemelné a vízvédelmet a vízügyi törvényből" – mondta.

Ivóvíz Csallóköz
Fotó: TASR

Sólymos László környezetvédelmi miniszter szerint azonban a törvény világosan felállítja és egyesíti a már meglévő szabályokat, ami szerinte egy nagy előny. Ezen kívül szigorítja a szankciókat és egyszerűbbé teszi az ellenőrzést. A vízminőség-ellenőrzés területén a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség kapná a legnagyobb szerepet. Ehhez az intézményhez lehetne fordulni, ha fennáll a vízszennyezés veszélye.

A Lex Csallóköz megtiltja az olyan ipari létesítmények üzemeltetését, amelyekben szennyező anyagokat állítanak elő vagy használnak. Szintén tiltja az elhullott állatok feldolgozását végző helyek, valamint a szemétlerakók létesítését. A törvény értelmében tilos lesz az ásványkitermelés, a kavicsot is beleértve. A törvényjavaslat biztosítaná, hogy a nyilvánosság jobban értesült legyen a vízvédelemmel kapcsolatban, valamint meghatározza a települések és a Szlovák Közegészségügyi Hivatal kötelességeit.

A Lex Csallóköz értelmében a védett területek fenntartói is megváltoznának. Szlovákiában jelenleg tíz vízvédelmi terület van - a Csallóköz, a Sztrázsó-hegység, a Beszkidek, a Jávornik-hegység, a Nagy-Fátra, az Alacsony-Tátra nyugati és keleti része, a Rimóca, a Szalatna és a Felső-Ipoly mente, továbbá a Murányi-fennsík, a Gölnic folyó felső szakasza, a Szlovák-karszthegység és a Vihorlát.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.