2018. március 8., 13:31

Az SaS előre hozott választásokat akar

POZSONY. A jelenlegi kormány és parlament összetétele nem felel meg a polgárok akaratának, mert a szavazás során megválasztott egyik párt már nem létezik, a további pártok pedig különféle dolgokat ígértek, ám azokat nem teljesítették. Emiatt a legkorrektebb megoldásnak az előre hozott választások tűnnek – mondta Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke, miután találkozott Andrej Kiska köztársasági elnökkel.
201803081233040.sul01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Richard Sulík közölte, határozottan elutasít bármiféle kormánymódosítást, ugyanakkor leszögezte, az erőszaktól is elzárkózik. „Emiatt felszólítok valamennyi olyan polgárt, akik pénteken eljönnek tüntetni, hogy nyugodt légkörben tiltakozzanak. Nem jelenthet megoldást azt, hogy vasrudakat vegyenek a kezükbe és bevegyék a kormányhivatalt. A polgárokat arra kérem, hogy egyet nem értésüknek nyugodtan adjanak hangot” - üzente a tiltakozóknak.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke úgy véli, hogy mielőbb meg kellene tartani az előre hozott választásokat, mert Szlovákiában válság van. Megfelelőnek tartaná az Andrej Kiska köztársasági elnök által javasolt időpontot, hogy ősszel, a helyhatósági választásokkal együtt tartsák meg a parlamenti választásokat.

„A szándékos kettősgyilkosság annyi összefonódást és csalást leplezett le, s a maffia sosem állt közelebb a kormányfőhöz, mint manapság” – jelentette ki Sulík.

Megismételte az SaS álláspontját, hogy nem érik be a kormány széleskörű átalakításával. Robert Kaliòák belügyminiszter lecserélését pedig nem is tartja alapvető kormánymódosításnak. „Mi semmiféle átalakításban nem veszünk részt. A legtisztességesebb megoldást az előre hozott választások jelenthetik” – szögezte le.

Sulík azt gondolja, hogy a választások kihirdetése többféle módon érhető el. „Nem kell meglennie a 90 szavazatnak az előre hozott választások kiírásához. Például, ha a parlament három hónapon át határozatképtelen, az államfő azt feloszlatja, s új választásokat ír ki. A határozatképtelenség megállapításához 75 voks is elegendő. Tehát az lesz fontos szempont, hogy a Most-Híd képviselői hogyan viszonyulnak majd ehhez” – mondta végül.

201803081233040.sul01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.