2017. október 16., 20:19

Az összefirkált szavazólap is érvényes

POZSONY. A megyei választásokon a választók voksa abban az esetben is érvényes, ha a szavazólap maszatos, tépett, összefirkált vagy áthúzott, esetleg utólag beírt neveket tartalmaz, viszont egyértelműen ki kell derülnie, kire adta le voksát az adott választó.
201710161238430.szavaz01.jpg

„A szavazólapok érvényességét a körzeti választási bizottság bírálja el, tehát megállapítják, megfelelő létszámú jelölt neve van-e bekarikázva. A szavazólapot érintő többi módosítást nem kell, hogy figyelembe vegyék, ugyanis azok nem befolyásolják a voksolást” – közölte a belügyminisztérium.

A szavazólap érvénytelen, ha nem az előírt nyomtatványt adják le, illetőleg, ha a szavazólapon egyetlen jelölt neve sem lesz bekarikázva, vagy a megadottnál több név is bekarikázásra került. Nem érvényes a szavazat akkor sem, ha a borítékba a meghatározottnál több szavazólap kerül.

A választók a jelöltek bekarikázásával szavazhatnak. A megyeelnökök választása esetében csak egy jelölt sorszáma karikázható. A megyei képviselők esetében több jelölt sorszáma is karikázható, viszont létszámuk nem haladhatja meg az adott körzet képviselőjelöltjeinek számát, amit a szavazólapon is feltüntetnek.

A megyei választásokra november 4-én, szombaton kerül sor. Immár ötödik alkalommal választunk megyei elnököt és megyei önkormányzati képviselőket. Megyei önkormányzati választások 2001-ben, 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban voltak. A megyeelnökök megválasztása korábban kétfordulós volt, az idén első alkalommal lesz egyfordulós. Megyeelnök a legtöbb szavazatot szerzett jelölt lehet.

A jelölteket az idén első alkalommal választjuk öt évre. Korábban a hivatali idő négy évig tartott. Az idei intézkedés egy alkalomra szól, aminek oka, hogy így a következő megyei önkormányzati választásokra 2022-ben, a helyi önkormányzati választásokkal egy időben kerül sor.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.