Az oktatásügy és az egészségügy helyzetét vitatja a parlament rendkívüli ülésén
Annak ellenére, hogy a kormánypárti képviselők a teremben voltak, az összeszámlálás során csak tízen jelentkeztek be, ami a 67 ellenzéki képviselővel együtt elegendő lett volna az ülés elkezdéséhez. Csakhogy az ellenzék soraiból igazoltan hiányzott egy képviselőnő, s az első összeszámláláskor tízen, a második során pedig öten nem voltak jelen.
"Ha ez az önök prioritása, akkor a munkahelyükön kell lenniük" – üzente meg az ellenzéknek Peter Pellegrini házelnök, aki szerint a rendkívüli ülés csak egy kampányfogás, a választások előtti színházi előadás. Végül is a harmadik próbálkozás sikerrel járt, akkor már 138 képviselő szavazott a programra.
Eközben veszekedés tört ki a nyilvánosság számára fenntartott parlamenti erkélyen. Az ülésre ugyanis nővérek és pedagógusok is mentek, akik elmondták: az utolsó percig a bejáratban tartották őket, majd azt mondták nekik, hogy az erkélyen mindnyájan nem férnek el. Az erkély megtelte után ugyanis a biztonsági szolgálat több embert már nem enged oda. Közben kiderült, az erkély nyugdíjasokkal telt meg. Pellegrini a veszekedés után a rend fenntartására szólított fel, s azt üzente, hogy az érdeklődők az ülésteremben folyó eseményeket a moziteremből is figyelhetik.
Az ellenzéki törvényhozók korábban azt javasolták, hogy ezen az ülésen két rendeletet fogadjon el a parlament. Az egyik az oktatásügyben kialakuló válsághelyzet orvoslását és az oktatásügy hosszú távú javulását célzó intézkedések elfogadására vonatkozik. Juraj Draxler oktatási minisztert egyúttal arra is kérték, hogy az ezen pontról folyó parlamenti vita során nyújtson teljeskörű információt a kormány oktatásügyi helyzet javítására irányuló konkrét lépéseiről és a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeiről.
Az ellenzék azt is kérte, hogy a parlament foglalkozzon az egészségügyben lévő helyzettel. A képviselők a páciensek jogainak védelmét szolgáló intézkedések, valamint az egészségügyi nővérek pozíciójának, illetve az egész egészségügyi rendszernek a stabilizálása kapcsán, az eladósodás csökkentését célzó rendelet elfogadását javasolták. Az ellenzéki törvényhozók Viliam Èislák egészségügyi minisztertől egyúttal azt kívánják, hogy a vita keretében e programpont kapcsán nyújtson teljeskörű információt az egészségügyi ágazat adósságáról és az annak csökkentését célzó intézkedésekről.
Emellett információkat kérnek olyan esetekről, mint a Kostka Klinika és Anka néni ügye, valamint az Általános Egészségbiztosító új székhelyének gyanús bérlése, a pöstyéni (Piešany) CT-ügy, illetve a kormány egészségügyi nővérek szakmai és szociális stabilizálására vonatkozó stratégiai szándékai.
A program jóváhagyása után Pavol Frešo (SDKÚ-DS) azt kérte, a nővérek és a pedagógusok képviselői is kapjanak szót, a javaslata azonban nem kapott kellő támogatást.
Mintegy félórás felszólalása volt Juraj Draxler oktatásügyi miniszternek, aki beruházásokról, az óvodák és főiskolai kollégiumok, tornatermek felújításááról beszélt. A sztrájkra kitérve úgy fogalmazott, "volt itt egy úgynevezett sztrájk" és azt szoktalannak nevezte. A sajtót is bírálta, amely szerinte beszállt abba, hogy botrányosnak mutassa be a hazai oktatásügyet. Ugyanakkor azt elismerte, hogy meglehetősen sok a napi frusztráció a mai oktatásügyben. Ez szerinte nemcsak a tanárok társadalmi helyzetével függ össze, hanem a rossz tervezéssel, a rossz kapcsolatokkal avagy a bürokrácia túltengésével hozható összefüggésbe. Azt mondta, az oktatásügy rászolgált a takarításra. "Átgondolt, átfogó változásokra van szükség, mert van ahol még szocialista módszerek vannak" - fogalmazott Draxler. A miniszter beszéde után az ellenzék bírálata következett. A legtöbbek azt bírálták, hogy Draxler semmilyen javaslatot nem vázolt fel.
Az ülésterem egyébként közben meglehetősen kiürült. Az ellenzék nagyrésze ugyanúgy nincs jelen az üléstermben, ahogy a kormánypárti Smer képviselői sem. Egyes jelentések szerint a teremben tartózkodók száma a huszat sem éri el.
A nővérek csalódottak, amiért nem kaptak szót a plénumban. Ugyanakkor arra kérték az ellenzéki képviselőket, hogy nevükben kérdezzék meg Robert Ficót, mikor teljesíti a feburár 5-én nekik tett nyilvános ígéretét, amelyben azt mondta, hogy a nővérek, ha visszatérnek a kórházakba, visszaveszik őket, a gyakorlat azonban mást mutat. Több helyen, például Zsolnán vagy Nagyszombatban, akkor sem vették őket vissza, ha kimutathatóan nővérhiánytól szenved az ellátás. A nővérek arra is felhívták a figyelmet, hogy a kormányfő azon ígérete sem válik valóra, miszerint a bérekről tárgyalhatnak a kórház vezetőivel. A nővérek szerint sok esetben a korábbinál is alacsonyabb bérért vennék őket vissza állományba.
A tanácskozás 5. órájában is a vita még az oktatásügyről szólt. A vitában, ahogy az várható volt, elsősorban az ellenzék aktív. A felszólalók szinte mindegyike a tanítókat vette védelmébe, bírálva a tárcát, amiért megoldást sem keresett a kialakult helyzetre. Bugár Béla (Most-Híd) szerint olyan feltételeket kellene teremteni, hogy a fiatalok ne menjenek külföldre a jobb megélhetés érdekében. A kereszténydemokrata Ján Fíge¾ arra figyelmeztetett, hogy a kormány nagyon sok, a kormányprogramban tett vállalását nem teljesítette az oktatásügyben. Ellenzékiként, az ellenzékiek álláspontjával szembe menve fogalmazott Štefan Kuffa (O¼aNO-NOVA), aki szerint a tanároknak túl nagyok az elvárásaik, és inkább vissza kellene menniük a katedrára. Jana Va¾ová (Smer) az ellenzéknek azt a kérdést szegezte neki, hogy ők vajon, amikor kormányon voltak, hányszor emelték az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérét?
A vita több mint 9 órán át tartott, s azt lezárandó ¼ubomír Petrák (Smer-SD) új határozati javaslattal állt elő, mert a kormánypárt nem tartja elfgoadhatónak az ellenzéki tervezetet. Az tulajdonképpen már a választások utánra halasztja a megoldást, abban ugyanis arra kötelezné a pártokat, hogy deklarálják az oktatásügy helyzetének a rendezését hosszú távon. Az ellenzék nem tartja elgéségesnek a javaslatot.
Ezutőán került napirendre az egészségügy helyzete. A vitába 13 képviselő jelentkezett, annak kezdetekor azonban a plénumban a 150 képviselőből alig 30-an ültek.
Frissítve: 21:32