2015. június 29., 14:18

Az O¼aNO és a NOVA együtt indul a parlamenti választásokon

POZSONY. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom a jövő évi választásokon együtt indul az Új Többség politikai párttal – jelentette be a két politikai szerveződés elnöke, Igor Matoviè és Daniel Lipšic. A két pártvezető a választási együttműködést más egyéb pártokkal sem zárta ki.

„Néhány tucat közös sajtókonferenciát, a CT-ügy kapcsán szervezett néhány tiltakozást és egyéb közös tevékenységet követően most szimbolikusan is kezet adhatok Daniel Lipšicnek és az általa vezetett Új Többség (NOVA) mozgalomnak. Örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, pártjaink együtt indulnak az elkövetkező parlamenti választásokon” – nyilatkozta Matoviè kiegészítve azzal, hogy Lipšicnek már a múlt évben felajánlotta az együttműködést. Ki vezeti a csoport választási listáját, Matoviè szerint ez majd később megmutatkozik. Akit a legtöbben karikáznak, az vezeti a választás előtti tárgyalásokat.

Lipšic szerint a ma létrejött alternatívában sok lehetőség rejlik, hisz az oligarcháktól és pénzügyi csoportoktól mentes csoportokból alakult. A Focus közvélemény-kutató ügynökségen keresztül mindkét párt - három egymást követő hónapban - vizsgálat tárgyává tette, hogyan vélekedik a lakosság a két párt koalíciójáról. A választók – mint mondták - 11,1 százalék esélyt adtak nekik.

A sajtókonferencián mindkét párt parlamenti képviselői is részt vettek. Csupán Helena Mezenská és Štefan Kuffa hiányzott. A jelöltlista egyelőre nem alakult ki – hangsúlyozta Lipšic és Matoviè. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) elnöke szerint a két képviselő hiányzása nem jelenti azt, hogy nem kerülnek fel a jövő évi választási listára. Matoviè már most jelezte, hogy ismét a lista végén kíván szerepelni.

„Mindkét pártvezető megerősítette: nyitottak a más politikai szerveződésekkel való együttműködésre is. Tárgyalnak például a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párttal is. „Egyáltalán nem zárkózunk el és nem zárjuk ki a Szabadság és Szolidaritás párttal, esetleg más politikai szerveződésekkel való együttműködést sem, ha azok azt őszintén gondolják, s igazolni tudják, honnan származik a kampányukra fordítandó összeg“ – magyarázta Matoviè.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.