2018. április 11., 12:30

Az OECD Tanácsának elnöki posztjára pályázik Szlovákia

Szlovákia indul a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Tanácsának miniszteri szintű (MCM) elnöki posztjáért. Ezzel összefüggésben megerősíti az OECD mellett működő állandó misszióját és létrehoz egy tárcaközi szervezetet, amely koordinálni fogja az elnökséget. Az ezzel kapcsolatos tervezetet szerdai ülésén fogadta el a kormány.

Peter Pellegrini – OECD
Fotó: TASR

„Elérkezett az idő, hogy Szlovákia az OECD teljes értékű tagjaként bizonyítsa elkötelezett hozzáállását a szervezetben és benyújtsa jelentkezését az MCM elnöki posztjára” – áll a dokumentumban. Az elnökség hozzásegítene Szlovákia népszerűsítéséhez külföldön, nemzeti szinten pedig növelné az ország nemzetközi porondon vállalt szerepével kapcsolatos tudatosságot. 2019 ideális év lenne a szlovák elnökségre, mivel 2020-ban már parlamenti választások lesznek.

Minden elnökségnek megvan a maga kulcstémája, idén ez a multilaterizmus támogatása. Egyelőre nem tudni, 2019-ben mi lesz a fő téma, ez azonban nem akadályozza meg, hogy Szlovákia jelöltesse magát. Az elnökség témájáról a későbbiekben egyeztetnének az OECD-titkársággal és a két, alelnöki posztot betöltő országgal.

A Szlovákia 2019-es elnökségéről szóló határozatot az MCM májusi ülésén fogadhatják el. Más ország eddig nem jelöltette magát.

Az OECD Tanácsa miniszteri szinten évente egyszer ülésezik, ekkor a tagok megvitatják a kulcsfontosságú témákat és meghatározzák az OECD munkájának prioritásait a következő évre. Az OECD feladatai közé tartozik az ágazati gazdaságok értékelése és összehasonlítása, valamint ennek alapján a fejlesztési stratégiák kialakítása. Az irányító szervek mellett az OECD több mint 200 specializált bizottságból, munkacsoportból és szakértői csapatból áll.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.