2013. március 13., 19:02

Az MKP vezetőivel tárgyalt a magyar külügyminiszter

POZSONY. Martonyi János külügyminiszter hivatalos pozsonyi látogatása során a Magyar Közösség Pártja vezetőivel is tárgyalt. A találkozó után közös sajtóértekezletre került sor.

Berényi József, az MKP elnöke elmondta: a nem megoldott, érzékeny kérdésekről tárgyalt Martonyi Jánossal.  Megbeszélésük fő témái a kétnyelvűség, a kettős állampolgárság, az önkormányzatiság és az oktatási reform voltak.

"A nyelvhasználattal kapcsolatban tájékoztattam a miniszter urat, hogy bár törvények vannak, de minden szinten kőkeményen meg kell küzdeni a kétnyelvűségért, soha nem kapjuk ezt ingyen. Az oktatásügy területén azt tartjuk legfontosabbnak, hogy a reformfolyamat ne a magyar oktatásügy kárára történjék, ide tartozik az is, hogy az iskolák fenntartásának és az igazgatók kinevezése terén megőrizzük a jelenlegi iskolarendszert" - fogalmazott a pártelnök hozzáfűzve: júliusban miniszterelnöki találkozóra kerül sor, reméli, közelebb kerülnek általa ezeknek a kérdéseknek a megoldásához.

Berényi kiemelte: az MKP fontosnak tartja a két ország közti jó gazdasági együttműködést. „Dél-Szlovákiában is gondok vannak a munkanélküliséggel. Ha ezen a területen lesznek közös projektek, az a régió minden polgára számára segítséget jelent majd” – húzta alá.

A magyar külügyminiszter hasznosnak nevezte a találkozót. „A kettős állampolgárság ügyében véleményem szerint szakértői szinten kell eljárni. Kineveztünk két jogászt, akik kompromisszumos megoldásokat keresnek, hogy sem Szlovákia, sem Magyarország ne szenvedje kárát ennek az ügynek” – mondta Martonyi János. 

Martonyi János tájékozódott a Magyar Közösség Pártja által február 18-án indított petíció indíttatásáról is, amellyel az MKP a decentralizált iskolarendszer megőrzéséért száll síkra. A párt a kezdeményezéssel Dušan Èaploviè oktatásügyi miniszter kijelentéseire reagált. A tárcavezető szerint e tekintetben az lenne az ideális megoldás, ha az oktatási intézmények közvetlenül az államtól kapnák fenntartásukhoz az anyagi eszközöket. Berényi a sajtóértekezleten kifejtette: abban az esetben, ha az iskolák állami fennhatóság alá kerülnek, a kisebbségi iskolák működtetésére kisebbségi önkormányzatokat kellene létrehozni. Megemlítette, hogy Magyarországon az iskolák államosítása nem érintette a kisebbségi intézményeket.

Martonyi János közölte: a magyar kormánynak ez nem is volt célja. „Hangsúlyoztam, hogy Magyarországon a kisebbségi iskolák nem kerültek központi igazgatás alá, hanem a kisebbségi önkormányzatok kaptak kompetenciákat saját iskoláik igazgatására” – hangoztatta. „Úgy gondolom, hogy a kisebbségek szempontjából a legjobb megoldás az, ha kezükben marad az oktatásügy. Azonban lényeges különbség a két ország között, hogy Szlovákiában nincsenek kisebbségi önkormányzatok” – fűzte hozzá.

A magyar külügyminiszter elmondta: szlovák kollégájával abban egyeztek meg, hogy oktatási szakértői szinten is folynak majd tárgyalások a két ország között.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.