2014. január 17., 15:11

Az MKP-tól kért tanácsot a belügyi tárca

POZSONY. Az MKP a tavalyi megyei választások előtt kifogásokat emelt az akkor kiadott választási tájékoztatás és útmutató kisebbségi nyelvekre való fordítása ellen.

A nyelvhelyességi hibák és pontatlanságok mellett elsősorban azt helytelenítette, hogy az útmutató egyszerre öt kisebbségi nyelven tüntette fel az információkat, nem pedig külön-külön minden nyelven, ráadásul a tájékoztatást csak rövidített formában jelenítette meg.

Ennek következtében ma (2014. január 17-én) levéllel fordult a Magyar Közösség Pártjához a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma, amelyben a minisztérium választási, népszavazási és politikai pártok szekciója arra kéri az MKP-t, véleményezze az idén sorra kerülő választásokra vonatkozó tájékoztatás és útmutató magyar nyelvű fordítását. Az előző levelezésünk alapján tehát a minisztérium várja az MKP meglátásait az újabb tájékoztatással és útmutatóval kapcsolatban, amelyet most már csak magyar nyelven küldtek el címünkre - fogalmazott Berényi József, az MKP elnöke.

Ebből is látszik, hogy érdemes felemelni a hangunkat, amikor jogaink betartásáról van szó. A választási útmutatók kisebbségi nyelven való közzétételét törvény garantálja, s ennek értelmében jogosan kifogásoltuk a megyei választások előtti hiányosságokat. Komoly eredménynek könyveljük el, hogy a minisztérium megszólította a parlamenten kívüli MKP-t.
A lefordított szöveget, természetesen véleményezzük, és ezt a jövőben is szívesen megtesszük - olvasható az MKP elnöke által kiadott sajtónyilatkozatban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.