Az MKP szerint kommunikációs zavarok vannak a kormánykoalícióban
A kereszténydemokratáknak elsősorban a 20 százalékos nyelvhatár 15 százalékra csökkentését kifogásolják. Korábban is megfogalmazták, ez újabb anyagi terheket róna az államra, amit a KDH ellenez.
A párt nem támogatja azt a javaslatot sem, hogy a vegyesen lakott területeken az egészségügyi személyzetnek ismernie kell a kisebbség nyelvét. Pavol Abrhan úgy fogalmazott, a nagyobb kórházakban, ahol akár 50 alkalmazott van, ez nem jelentene gondot. Ott azonban, ahol a rendelő személyzetét csupán egy orvos és egy nővér alkotja, a kereszténydemokrata politikus szerint „nem lehet elvárni a nyelvtudást”.
A kereszténydemokrata párt szűkítené a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit az államigazgatásban is. Egyelőre nem tudni, mit jelent a kifogások felsorolása a törvényjavaslat egésze szempontjából. A jelekből ítélve a KDH ragaszkodik a korrekcióhoz, ellenkező esetben nem szavazza meg a törvénytervezetet.
A Most-Híd nem kommentálta Abrhan kijelentéseit. A képviselő egyelőre nem ismertette a párttal a módosító javaslatait, csak a sajtóból értesültek a kifogásokról – közölte Czuczor Nóra szóvivő a hírek.sk-val.
Korábban Bugár Béla pártelnök azt mondta, az első olvasatban elfogadott törvény már egy kompromisszumos javaslat, tehát további engedményekre pártja részéről kicsi a lehetőség.
Szigeti László, az MKP oktatási és kultúrális alelnöke értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a KDH folyamatosan újabb és újabb feltételekhez szabja a terezet parlamenti elfogadását, holott a kormányprogram elfogadásakor egyetértett a kisebbségi nyelvtörvény átalakításával.
Szigeti ugyanakkor jelezésértékűnek tartja, hogy a KDH nem koalíciós partnereivel egyeztet a téma kapcsán, hanem a médián keresztül üzenget. "Ez komoly kommunikációs zavarra utal, főleg a KDH és a MOST-HÍD pártok között. A KDH újabb és újabb fenntartásai és kifogásai kapcsán úgy tűnik, a MOST-HÍD párt rosszul mérte fel partnereit, főleg a KDH hozzáállását a kisebbségi nyelvtörvényhez és a tervezet előkészítő folyamatában alábecsülte partnereivel, főleg a KDH-val folytatott tárgyalások és egyeztetések fontosságát" - fejtette ki.
A Magyar Koalíció Pártja azon a véleményen van, hogy a már egyébként is kompromisszumnak tekinthető 15%-os nyelvhasználati küszöbből nem szabad engedni. "Egyeztetések és tárgylások nélkül viszont komoly gondok lehetnek a parlament májusi ülésén a törvény jóváhagyásánál" - hangoztatta az MKP alelnöke.