Az MKP szererint joggal méltatlankodnak a gazdák
POZSONY. Tavaly ősszel a kormányzati konszolidációs csomag elfogadásakor a Magyar Koalíció Pártja figyelmeztetett: az intézkedések következményei lesújtóak lesznek a mezőgazdaságból élőkre. Már most tudni lehet, a tavalyihoz képest költségesebb lesz a betakarítás.
Az MKP szerint joggal méltatlankodnak a gazdák, hogy duplájába kerül a mezőgazdasági gépek üzemeltetése „Tiltakoztunk idén januárban is, amikor a konszolidációs csomag hatályba lépett. Arra figyelmeztettünk, hogy a szélsőséges időjárás által okozott hatalmas károkat, bevételkiesést követően a gazdáknak el kell majd viselniük a kormányzati konszolidációs csomag rájuk nehezedő terheit is. Az olcsóbb, piros gázolaj megszüntetése és a hozzáadott értékadó általános emelkedése maga után vonta az élelmiszerek drágulását s ezzel együtt a kereslet hanyatlását. Az akkori aggodalmunk beigazolódott.” – állapította meg Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.
Néhány napja Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke hívta fel erre a figyelmet, megjegyezve: „a gazdálkodók által használt gázolaj literje idén csaknem kétszer annyiba kerül, mint egy évvel ezelőtt. Az üzemanyag kedvezményes adóterhének megszüntetése miatt a betakarítási munkálatok idén lényegesen költségesebbek lesznek.“
A Magyar Koalicó Pártjában úgy gondoljuk, hogy nemcsak a termények betakarításánál, hanem már a tavaszi munkáknál is megmutatkozott a duplájára nőtt gázolajár visszássága. A legnagyobb gondot az okozza, hogy az általános áremelkedés idején, amikor az infláció elérte a 4 százalékot, a mezőgazdaságban használt üzemanyag jelentős áremelkedésének további árfelhajtó hatása lesz. A másik sajnálatos lehetőség, hogy az agrárvállalkozók egy része megszüntetheti vállalkozását, s további tömeges elbocsátások várhatók.

Forrás
mkp.sk