2017. október 27., 09:34

Az MKP Pozsony megyében a jobboldali koalíció tagjaként lehet sikeres

POZSONY. A Pozsony megyében élő hozzávetőleg 30 ezer magyar polgár az összlakosságnak csak alig 4 százaléka, ezért az MKP nem egyedül, hanem a jobboldali pártok koalíciójának tagjaként, annak megyeelnökjelöltjét, Juraj Drobát támogatva indul a november 4-ei megyei választásokon. Németh Gabriella, az MKP megyefőnök-helyettese és megyei képviselőjelöltje egyebek mellett a magyar párt által az elmúlt négy évben elért legjelentősebb eredményekről és a további tervekről nyilatkozott portálunknak.
201710261923250.Nemeth_Gabi_2..jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Míg a jelenlegi 44 tagú helyett 50 fős lesz a Pozsony Megyei Önkormányzat, addig a jobboldali koalícióban a jelenlegi 4-ről 6-ra emelkedett az MKP képviselő-jelöltjeinek a száma. Németh Gabriella bízik abban, hogy bár négyen is jelentős sikereket könyvelhetnek el, ám az elkövetkező öt évben majd hatan még hatékonyabb munkát végezhetnének.

Beindítottuk az óvónőképzést és a logisztikai szakot Szencen“

A végéhez közeledő választási ciklusban a Magyar Közösség Pártja (MKP) 4 képviselője dolgozott a Pozsony Megyei Önkormányzatban. "Bár ez talán kevésnek tűnik, de szerencsére, mindig sikerült a magyarlakta vidékekre vonatkozó projektekhez megszereznünk a szlovák képviselőtársaink támogatását. Sőt, nemcsak azokban a dolgokban segítettünk, amelyek a megye hatáskörébe tartoznak, hanem az arra vonatkozó lehetőségeket is kerestük, hogy lehetőleg az óvodáinknak és iskoláinknak, valamint a polgári társulásoknak, kulturális szervezeteknek és mindazoknak szintén segíteni tudjunk, akik a megye történéseire pozitív hatást gyakorolnak“ – fogalmazott a jelenlegi megyei alelnök. 

Az egyik legjelentősebb sikerüknek azt tartja, hogy a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban és Szakközépiskolában beindították az óvópedagógia szakot, illetve kialakították a szak oktatásához szükséges szaktantermeket. A 2017/18-as tanévben pedig új szakkal - logisztikával bővült az ottani kínálat. A helyi logisztikai központ részéről ugyanis a szak megnyitása iránt nagy igény mutatkozott.

„Emellett a harminc évvel ezelőtt használaton kívül helyezett szenci atlétikai pálya teljeskörű felújítása is megvalósult. Azt végre a helyi magyar és szlovák alapiskolák, középiskolák és a tanítási időn túl a szenci sportegyesületek közösen használhatják. De a magyar óvodák és alapiskolák más projektjeit, valamint a Csemadok Területi Választmányát és helyi szervezetét is támogattuk. Már hagyományosan a megye hozzájárulásával kerül megrendezésre a Szenci Molnár Albert Napok, rendszeresen kapnak támogatást az egészségkárosodott gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó polgári társulások, így a Szenci járásban egyedüli ambuláns szolgáltatást nyújtó Nefelejcs Polgári Társulás, melyet többször is kisebb-nagyobb összegekkel támogattuk“ – sorolta Németh Gabriella a megyei támogatásban az MKP-s képviselők kezdeményezésére részesített intézményeket és szervezeteket.

Végre elkezdőhet a szenci zsinagóga felújítása és új alapiskola  is nyílik

A magyarlakta vidéket érintő nagyszabású megyei beruházáaik közül két szenci projekt külön említést is érdemel.  A szenci szakközépiskola épületében a várossal közösen kezdeményezték egy új alapiskola kialakítását, amely majd a 2018/19-es tanévben kezdi meg a működését. "Ez a megye számára hozzávetőleg fél millió eurós befektetést jelent, amit szintén sikerült elfogadtatnunk a megyei önkormányzattal. Számunkra rendkívül fontos az is, hogy közel húszéves igyekezet után megyei pénzekből végre elkezdődhet a szenci zsinagó tatarozása. A vonatkozó közbeszerzés már közvetlenül a kiértékelés előtt áll, s ha az időjárás lehetővé teszi, még idén, de legkésőbb 2018 tavaszán mindenképpen elkezdődnek a felújítási munkálatai“.

Pozsony megye belépett a Rába-Duna-Vág EGTC-be

A magyar képviselet jelenléte a megyében nagyban elősegíti a szlovák-magyar partneri kapcsolatok kialakítását is, részben ennek is köszönhetően Pozsony megye a Rába-Duna-Vág EGTC-be is belépett.

„Amikor nyolc évvel ezelőtt a megyei önkormányzatba kerültem,  nagyon gyümölcsöző partnerkapcsolatok működtek cseh és osztrák felekkel, a magyar-szlovák kapcsolatok azonban szinte nem is léteztek. Ezen időközben sikerült változtatnunk: nagyon sikeres együttműködést alakítottunk ki Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyével. 2016-ban Pest és Nagyszombat megye mellett Pozsony megye is a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, azaz EGTC tagjává vált, s ma már az első közös sikereinkről is beszámolhatok. Sikeresen pályáztunk a Kisprojekt Alap felügyeléséért és működtetésért, melyben 7 millió euró kerül majd kiosztásra a határ két oldalán működő pályázók között“ - ismertette az együttműködés gyakorlati hasznát Németh Gabriella.

Hozzátette: emellett 3 kisebb projektre is támogatást nyertek: „Az egyik a hulladékgazdálkodással, a másik az idősek támogatásával, a harmadik pedig a gyógynövény-gazdálkodással kapcsolatos, összesen 0,5 millió euró értékben. Ezeket a projekteket 2018-tól a határ két oldalán fekvő megyékben valósítjuk majd meg, ezáltal is elmélyítve a magyar-szlovák partnerkapcsolatokat“.

Célunk az éberhardi Apponyi-kastély felújítása és hasznosítása“

Az MKP képviselőjelöltjeinek az elkövetkezőkre is megvannak a stratégiai tervei, amelyet érvényesíteni kívánnak, ha ismét bejutnak a megyei parlamentbe. Németh Gabriella elmondta, a következő jelentős cél az éberhardi Apponyi-kastély és a védett kastélypark teljeskörű felújítása, illetve annak értelmes kihasználása. "A park a jövőben is nyilvános maradna, a kastélyt pedig a helyi önkormányzattal közösen reprezentációs és megyei célokra használnánk fel, ahol akár egy Duna Menti Kulturális Központot is kialakíthatnánk. Szencen az óvónőképző számára gyakorló óvodát nyitunk, és terveink között szerepel egy korai megelőző központ létrehozása is a 0-7 éves, fejlődési rendellenességgel született gyerekek és családjaik számára. Ezenkívül a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, körforgalmak és kerékpárutak építése szerepel terveink között. Ha ismét mandátumhoz jutunk, akkor a következő öt évben ezeket a terveinket szeretnénk valóra váltani, hiszen mi az előző ígéreteinket is teljesítettük“.

Juraj Droba irányításával Pozsony megye megtarthatná a jobboldali irányultságát

Az MKP a választáson a jobboldali pártokkal koalcióban indul. Németh Gabriella azt mondta, reméli, a választók megértik, hogy a magyar párt helyesen cselekedett, amikor a szlovák pártokkal közös jobboldali koalícióba lépett be, s annak megyei elnökjelöltjét, Juraj Drobát (SaS) támogatják.

„Pozsony megyében az MKP az eddigi összes megyei választáson jobboldali koalíció tagjaként mérettette meg magát, mert a magyarság alig 4 százaléknyi részaránya miatt itt nem lehet más esélye az önkormányzatba való bejutásra. Az utóbbi két szavazás során a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Most-Híd, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Polgári Konzervatív Párt (OKS), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Zöldek Pártja (SZ) összetételű koalícióban indult. Abból azonban az elmúlt időszakban „kikopott“ az SDKÚ, amely lényegében már nem is létezik. A Most-Hidat pedig a többi jobboldali párt a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és az Irány-Szociáldemokráciával (Smer-SD) kötött kormánykoalíció miatt elfogadhatatlannak tartotta, s nem egyeztek bele abba, hogy a vegyespárt e jobboldali megyei koalíció tagja legyen. Az immár koalíciónkból hiányzó két párt helyére az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO), továbbá a Grendel Gábor vezette Új Többség (NOVA), valamint a Ján Budaj vezette Változás alulról (Zmena z dola) lépett. Bízom abban, hogy a megyei koalíció ezen összetétele nem csak az MKP, hanem a szimpatizánsai számára is elfogadható“ – fejtette ki a megye alelnöke.

Ennek kapcsán Németh Gabriella fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy megyei szinten az egyes pártokra senki sem akarja rákényszeríteni a liberális vagy a konzervatív eszméket. Véleménye szerint ugyanis a megyei munka nem erről szól.

„Juraj Droba (SaS) megyeelnök-jelölt támogatása során pedig elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy az esetleges irányításával Pozsony megye továbbra is megtarthassa a jobboldali irányultságát, s a Smer-SD ezt a megyét ne tudja bekebelezni. Sajnálatos, hogy több jobboldali megyeelnök-jelölt is indul, s nem egyeztek meg egyetlen erős jelölt közös támogatásáról. Ezt azonban az MKP nem tudta befolyásolni. Bízom azonban abban, hogy választóink megértik és elfogadják az érvelésünket, hogy a jobboldali koalíció tagjaként indulunk a választáson, s az MKP támogatásáról is biztosított közös elnökjelöltet a legerősebb jobboldali pártnak számító SaS adta“ – mondta Németh Gabriella.  

A Hírek.sk utolsó kérdésére, hogy bízik-e a megyei választásokon eddig megszokottnál nagyobb idei részvételben, elmondta, bizakodásra ad okot, hogy lassan már az emberekben tudatosul a megyei döntések fontossága. „Sajnos, a megyei választásokon mindig nagyon alacsony volt a lakosság részvétele. Mivel azonban manapság a megyei elnök- és képviselőjelöltek a közösségi hálókon is rendszeresen kommunikálhatnak választóikkal, lehet, hogy az emberek jobban tudatosítják a megyei önkormányzatokban folyó munka jelentőségét, s ez majd kissé megemeli a november 4-ei választáson a részvételi arányt“ - mondta Németh Gabriella.

201710261923250.Nemeth_Gabi_2..jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.