2014. május 18., 19:22

Az MKP igyekszik megtartani két EP-mandátumát

POZSONY. Végéhez közeledik az európai parlamenti választások kampányidőszaka. A Magyar Közösség Pártjának 13 jelöltje az elmúlt hetekben számos lakossági fórumon és rendezvényen hangsúlyozta: a szombati EP-választások tétje, hogy a felvidéki magyarság megőrzi-e képviseletét Brüsszelben.

A szlovákiai szabályozás szerint az EP-választásokon induló pártoknak legalább 5 százalékos támogatást kell szerezniük ahhoz, hogy jelöltjük vagy jelöltjeik bejussanak az Európai Parlamentbe.

Csáky Pál, az MKP EP-jelöltlistájának vezetője emlékeztetett: a párt két alkalommal nem jutott be a szlovák parlamentbe. Az európai parlamenti választásokon szeretnének sikert elérni. „Jó lenne, ha május 24-én felülemelkednénk a kételyeken, az esetleges kényelmességeken és elmennénk szavazni, mert ez a mi érdekünk. Ott kell lennünk a következő öt évben is az európai tárgyalóasztalnál” – hangsúlyozta.

Farkas Iván, az MKP országos alelnöke történelmi lehetőségnek nevezte a közelgő EP-választásokat. Az Európai Néppárt ugyanis választási programjába iktatta az őshonos kisebbségek jogainak kiterjesztését. Ez vonatkozik többek között a nyelvi jogok bővítésére, a kulturális örökség ápolására, de a magyar oktatás önrendelkezésének elindítására is. „A kollektív jogaink kibővítése mellett lehetőség nyílhat a kollektív bűnösség eltörlésére is, de csupán akkor, ha az Európai Néppárt a következő választási időszakban is az EP legerősebb politikai tömörülése lesz, és csupán akkor, ha a Magyar Közösség Pártja újra ott lesz az Európai Parlamentben” – mutatott rá.

Az MKP listáján több fiatal is megméretteti magát az EP-választásokon. Nagy Dávid jogászként azért tartja fontosnak a felvidéki magyarság képviseletét Brüsszelben, mert hazánkban a jogbiztonság jóval az európai átlag alatt van. Ezt bizonyítja Malina Hedvig vagy a kettős állampolgárok ügye. A jelenlegi uniós jogi normák nem elégségesek a kisebbségek védelméhez, ezért ezek erősítésére van szükség. „Nem tudatosítjuk, de az európai törvényhozás nagyban befolyásolja a mi törvényeinket. Amit ott eldöntenek, az 80 százalékban itt is érvényes. Ezért nagyon fontos, hogy képviselve legyünk az EP-ben, fontos, hogy hallassuk ott hangunkat, de ehhez megfelelő érdekképviselet szükséges” – mutatott rá Nagy Dávid.

Felmérések szerint legfeljebb két jelölt bejutására van esélye az MKP-nak, s a párt célja is az, hogy megtartsa az eddigi két európai parlamenti mandátumát.

(A témáról összeállítást láthatnak majd a Felvidéki Híradó hétfői adásában.)

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.