2017. január 18., 10:33

Az MKP gratulál az Európai Parlament új elnökének

POZSONY. A Magyar Közösség Pártja gratulál az Európai Parlament új elnökének, a néppárti Antonio Tajaninak.
201701181007370.traj01.jpg

Tegnap Strasbourgban megválasztották az Európai Parlament új elnökét, az olasz Antonio Tajanit, aki a választási időszak végéig vezeti majd az európai polgárok által közvetlenül választott uniós intézményt. A Magyar Közösség Pártja gratulál a demokratikus és nyílt, ugyanakkor maratoninak bizonyult választási küzdelemben elért sikerhez, amelyhez szavazataival az MKP európai parlamenti képviselője, Csáky Pál is hozzájárult.

„A kifejezetten magyarbarát hírében álló, a közös Európa és a nemzetállamok kiegyensúlyozott szerepében hívő, keresztény-konzervatív értékrendet képviselő politikusnak minden esélye megvan arra, hogy jelentősen javítsa az EU kulcsfontosságú intézményének működését és a választók előtti hitelességét. Munkájához sok sikert kívánunk!” – fogalmazott portálunkhoz eljuttatott nyilatkozatában a Magyar Közösség Pártja.

Megosztás